Egész eddig hazudhatott a koronatanú Novozánszki Fanni ügyében

Több mint három év után meglepő információ derülhet ki a Novozánszki Fanni gyilkossága ügyében. A koronatanúnak számító B. Erika, Fanni egyik legjobb barátnője a rendőrségen megbukott a hazugságvizsgálaton.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el, holtteste pedig azóta sem került elő. A gyilkossággal B. Lászlót vádolják, de ő csak a lány elrablását ismerte be. Tagadni sem tudta volna, hiszen videó is készült arról, amikor az ölében viszi le a mélygarázsba az akkor már eszméletlen  Fannit.

B. Erikát a rendőrség többször is kihallgatta, de soha semmivel nem gyanúsították meg  ebben az ügyben.

A vizsgálatot Krispán István végezte, jelentése szerint a tanú reakciói azt bizonyítják, hogy igyekezett megtéveszteni a gépet, vagyis a hazugságvizsgáló azt tanúsítja, hogy a koronatanú nem mondott igazat – olvasható a blikk.hu-n.

Krispán István, többek között azt kérdezte: „Tudja ön, hogy Fanni most hol található meg?” A „nem” válaszra +4-es pontszámot adott a vizsgáló, ez erősen megtévesztő választ jelent. De ugyanígy jelzett a gép akkor is, amikor arról faggatták: B elmondta-e neki, hogy megölte Fannit? Erika erre is nemmel felelt, de eredménye másról árulkodott.

A Blikk tudomására jutott vizsgálati eredmény arra enged következtetni, hogy a koronatanú nem mondott el mindent a rejtélyes gyilkosságról. 

A címlapfotó illusztráció 

 

2021. február 06. 13:27
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family
Kommunikációért járó Nívódíjat vehetett át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat ünnepségén a TV2 Hírigazgatósága. Id...