Dráma a párkeresőben, könnyekben törtek ki a versenyzők

Gyönyörű vallomás fültanúi lehettek a nézők.

Péntek este újabb gálára került sor a TV2 legújabb sikerműsorában, a Power of Love-ban.

A versenyzők nem türtőztették magukat, kendőzetlenül mondták el véleményüket a másikról.

A szavazás során azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a szövetségesek eltervezték. Patrik vagy Fanni helyett végül Levinek kellett hazamennie.

A játékosok döntése mégsem a kiesőt, hanem Gergőt érintette meg a legjobban. Könnyekben tört ki, miután realizálta, hogy a barátja hagyja el a villát.

Levente nekem nagyon jó barátom, és neki nagyon jó meglátásai szoktak lenni a házban. Nagyon szépen fogalmaz, a Patrik inverze, és nekem nagyon-nagyon hiányozni fog az, hogy az ő látószögéből is lássam a dolgokat, illetve, hogy napi szinten találkozzak vele. Engem ez most sokkolt

- vallotta be érzéseit Gergő, majd kiemelte, hogy ez a barátság mindenképpen folytatódni fog.

2023. október 07. 17:39
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family