Döbbenetes felfedezést tettek Csernobilban, az emberiségre is hatással lehet

Egyelőre nincs mindenre kielégítő válasz.

A Csernobilban élő kóbor kutyák úgy fejlődtek, hogy ellenálljanak a területet elárasztó halálos sugárzásnak a mintegy negyven évvel ezelőtt történt nukleáris katasztrófa után - írja a Mirror egy új tanulmány alapján.

A csernobili atomerőmű-balesetben körülbelül harminc ember halt bele azonnal a robbanás, illetve a robbanás okozta radioaktív sugárzás következményeibe. Az 1986 áprilisában bekövetkezett atomkatasztrófa áldozatainak száma azonban máig pontosan nem tisztázott.

Csernobilt és környékét azóta elhagyták az emberek, és az atomszennyezés egyes vadon élő állatok populációit is elpusztította.

Vannak azonban olyan élőlények, amelyek csodával határos módon alkalmazkodni tudtak a sugárzáshoz: ők a csernobili "sugárkutyák", akiknek génjei úgy mutálódtak, hogy immunissá váltak a más élő szervezetek számára halálos mértékű sugárzásra.

A tudósok körülbelül 500 csernobili kutyát vizsgáltak, amelyeket két fő csoportra osztottak: az első csapat az erőmű közelében, a második pedig Csernobilban él.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A kutatás vizsgálta a kutyák populációi dinamikáját; itt arra jutottak, hogy az egymástól mindössze 16 kilométerre élő állatok alig keverednek egymással. Tanulmányozták továbbá, hogy a többszörös környezeti veszélyeknek való hosszú ideig tartó kitettség milyen hatással van a kutyák szervezetére.

A szakértők 52, az atomerőmű közelében lévő szennyeződés-kitettséggel összefüggésbe hozható gént találtak a szervezetükben.

A csenobili túlélő kutyák génjeinek kutatása azért is fontos, mert ha a tudósok megértik a kutyák szervezetét hosszú ideig érő radioaktív sugárzás genetikai és egészségügyi hatásait, az segít nekik rájönni arra is, hogy az ilyen típusú környezeti veszélyek milyen hatással lehetnek az emberekre, és hogyan lehet a legjobban csökkenteni az egészségügyi kockázatokat. 

A tudósok a kutyák génkészletét vizsgálva tehát bizonyítékokat találtak arra, hogy a Csernobilban az atomkatasztrófa utáni kiürítés során a gazdáik által elhagyott, mára elvadult kutyák génjei úgy módosultak, hogy képessé váltak felülkerekedni a más élőlények számára halálos következményekkel járó sugárterhelés káros hatásain.

A tudósokat is megdöbbentő szívós túlélők szokatlan falkákat alkotnak: sokkal szorosabb kapcsolatban élnek, mint a vadkutyák vagy a farkasok, mintha csak összetartaná őket viszontagságos sorsuk, amelyen tudományos-fantasztikus filmekbe illő módon kerekedtek felül.

2024. december 11. 19:17
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes já...
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket...
Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 7., vasárnap
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál, négy autó és egy hűtőka...