Dabis Attila: Az Európai Bizottság kiüresítette a polgári kezdeményezés intézményét

Több mint 11 millió uniós polgár hangját hagyta figyelmen kívül az Európai Bizottság – jelentette ki Dabis Attila politológus közösségi oldalán szerdán.

Szerdán hozta nyilvánosságra döntését az Európai Bizottság a National Regions (nemzeti régiók védelméért indított) európai polgári kezdeményezésről. A Bizottság elutasította a jogalkotási folyamat elindítását, arra hivatkozva, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a nemzeti régiók rendszerszinten hátrányos helyzetben lennének, illetve, hogy 2013 óta már bevezettek olyan szabályozási kereteket, amelyek elvileg kezelik az erőforrások diszkriminatív elosztásának problémáját.

11 millió állampolgár hangja figyelmen kívül hagyva

Dabis Attila szerint a döntés mélyen aggasztó a közvetlen demokrácia hívei számára, hiszen kiüresíti az európai polgári kezdeményezés intézményét. A nemzeti régiókért indított kezdeményezés a 11. sikeres ECI volt, ám a mai napig egyetlen polgári kezdeményezés sem vezetett valódi jogszabály megalkotásához. Így több mint 11 millió uniós polgár hangját hagyták figyelmen kívül.


A valós problémák változatlanul fennállnak

Az EU-s válasz nem oldja meg a nemzeti régiók fejlesztési nehézségeit. A kisebbségi jogvédőknek azt is megmutatta, hogy még hat évnyi pereskedés, több száz oldalnyi érv, részletes GDP-adatok és 1,25 millió aláírás sem elegendő ahhoz, hogy a Bizottság érdemben foglalkozzon a nemzeti kisebbségek által lakott régiók sajátos problémáival.

Politikai döntés, érdemi reform nélkül

Dabis Attila úgy fogalmazott: a Bizottság reakciója „inspirálatlan és erősen politikai”, nem kínál valós reformot a diszkrimináció kezelésére, és nem hoz létre olyan mechanizmusokat sem, amelyek biztosítanák az uniós források méltányos elosztását.

„Új eszközökre és stratégiákra van szükség”

Az elmúlt több mint egy évtizedes erőfeszítések után Dabis Attila szerint egyértelmű a következtetés: további lépések szükségesek. Az ECI mechanizmusa ismét bebizonyította, hogy alkalmatlan eredeti céljának betöltésére, vagyis arra, hogy az állampolgárok érdemben befolyásolni tudják az uniós jogalkotást.

A címlapfotó illusztráció (Dabis Attila Hivatalos Instagram oldala)

2025. szeptember 04. 08:50
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Ököllel és seprűnyéllel is nekiesett.
Két hét alatt 140 milliárd forint értékben igényeltek 3 százalékos vállalkozói hitelt a kkv-k
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza-vezér önmagát alázza szét, ehhez a kormányoldalnak semmit sem kell...
A Tisza-vezér szerint őt „apaként, politikusként és emberként akarják megalázni”, Kocsis Máté nem maradt adós a vála...
Személyes hangvételű bejegyzésben reagált a politikai támadásokra Szabó Zsófi, aki a Digitális Polgári Körök első or...