Cigiszünetet tartott, de majdnem belehalt a pihenőbe

Az idős nő csaknem megfulladt cigarettaszünet közben Bács-Kiskun megyében, újra kellett éleszteni.

2021. november 10. 14:13

Szünetet tartott munka közben az a 65 év körüli nő, aki a dohányzás alatt véletlenül belecsúszott az üzem mellett levő dísztóba. Kollégái gyorsan a segítségére siettek, ám csak nehezen tudták kihúzni a vízből, majd hívták a mentőket - számolt be róla az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán.

A mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a nőt, aki már nem lélegzett. A helyszínen levők (köztük a fia is) rögtön megkezdték az újraélesztést az utasítások szerint, amit a perceken belül érkező mentőegységek emelt szinten folytattak.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások szerencsére hamar sikerre vezettek, így stabil állapotban szállíthatták kórházba a szerencsétlenül járt nőt.


A címlapfotó illusztráció.

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a...
Tóth Andi és Andrei Mangra kéz a kézben sétálgattak
A Dancing with the Stars második évadának győztes párja, Andi és Andrei a Budapest Fashion Weeken jelentek meg együt...
Machetével támadt a diákjaival utazó tanárra az agresszív férfi
Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a férfi belekötött az egyik f...
Újabb életveszélyes büntetőfékezőt vett fel egy autós
A fedélzeti kamera rögzítette, ahogy büntetőfékezett a felelőtlen autós.
Legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában
Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismert...
Megindító John Travolta köszönetet mondó videóüzenete
Csodálatos módját választotta a világsztár a köszönet-nyilvánításnak. Egy családi videó-összeállítással köszöntötte ...
Otthon lábadozik Torgyán özvegye
Alaposan ráijesztett a szeretteire néhány héttel ezelőtt Torgyán József özvegye. Cseh Máriát mentővel kellett kórház...
50 felett is bomba formában van
Az én gyönyörű kolléganőm, Barta Sylvia 50 felett is hihetetlen bomba formában van. A csinos időjárás-jelentőnk titk...
Csecsemőként fogadták örökbe lányukat
Mindene remegett Miklósa Erikának, amikor 2015-ben valóra vált az álma: ő és férje örökbefogadó szülők lettek. Bíbor...
Megjelent az új dél-afrikai vírusvariáns Európában
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormán...