Cigi miatt alakult ki balhé Szekszárdon

Az 57 éves férfira hárman támadták rá, köztük egy 13 éves kisfiú is. A rendőrök most fejezték be a nyomozást.

2022. február 27. 10:24

Még tavaly június 25-én lépett oda egy 57 éves férfihoz három fiatal, akik cigit akartak kérni tőle a szekszárdi buszpályaudvaron - közölte a police.hu.

A helyi lakost később már fenyegették, táskáját ki akarták tépni a kezéből, de ő ellenállt. Dulakodni kezdtek, majd földre rántották, ezt követően pedig ütötték, rugdosták. Végül a zsebéből kivették a cigarettáját, majd az erőszakkal elvett táskájával együtt elfutottak. A férfinak könnyebb sérülései lettek. A táskában az értékeken kívül személyes iratok is voltak.

Fotó: police.hu

A rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 30 éves faddi, egy 17 éves szekszárdi és egy 13 éves kétyi lakost. A társaság tagjait másfél órán belül előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd a 30 éves és a 17 éves rablókat bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Ők jelenleg is letartóztatásuk idejét töltik.

A három tettesnek rablás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt kell felelnie.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Földbe csapódott egy ejtőernyős Székesfehérváron
A férfi ernyője nem nyílt ki.
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Tények Plusz adás, 2022. május 27., péntek
CSALÁDI TRAGÉDIA - Kivégezte kislányait, majd vonat elé ugrott egy férfi Aszódon. A gyerekek láthatáson voltak nála,...
Intenzív osztályra került a Nemzet Színésze
A mentő vitte el csütörtök reggel a 88 éves színészt.
Tények röviden, 2022. május 27., péntek
Tények röviden adás
Erősen felhős idő néhol záporokkal
időjárás-jelentés, 2022. május 27., péntek
Csoda történt!
Mennyi esélye van egy gyalogosnak, akit körülbelül 100 kilométer per órával elgázolnak? Semennyi. Az ilyen balesetek...