Brutális vihar pusztított Szlovéniában

Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig Észak-Szlovénián kedden este, épületeket és utakat öntött el a víz, Ilirska Bistrica város közelében tornádó pusztított.

A vihar észak felől érkezett Szlovéniába kedden, végigsöpört az ország északi részén, de keleten is komoly károkat okozott. Maribor és Celje környékén fákat döntött ki és tetőket bontott meg, összesen 36 tűzoltóegységet riasztottak a károk elhárítására.

Az orkánerejű szél megrongálta az infrastruktúrát, és több kisebb földcsuszamlást is okozott, számos ház pincéjét elöntötte, néhány út pedig továbbra is le van zárva a forgalom előtt.


A Délnyugat-Szlovéniában található Ilirska Bistrica város környékén a heves esőzés mellett tornádó is kialakult, a helyi meteorológiai állomás szerint a forgó légoszlop pár percig tartott és óránként 107 kilométeres sebességgel söpört végig a térségben. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a tornádó több ház tetejét letépte, villanyvezetékeket és fákat döntött ki, legalább 11 épületet jelentősen megrongált.

Az STA szlovén hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint a jelenség nem gyakori az országban, de időnként előfordulhat. Legutóbb 2008-ban, Kamnik város környékén tombolt tornádó, amely elpusztította egy erdő nagy részét.

Szlovénia egyes vidékein júliusban is vihar pusztított, jelentős károkat okozva az épületekben, autókban és a mezőgazdaságban.

Forrás: MTI

2023. augusztus 03. 09:32
Brutálisan csúcsbombázó a szurkolólány, de olyan derült ki róla, amitől hátast dobtunk – Fotók
Erre senki nem számított.
Forró fotóval mondott köszönetet a magyar reality sztár, erotikus képsorokat tett közzé
Mellét csupán egy falatnyi textil tartja a helyén.
Bajról árulkodhat a hajunk, érdemes a szakértő tanácsát megfogadnunk
Számos tünettől szabadulhatunk meg.
Megvan Magyarország pornófővárosa, itt a szexet néző települések toplistája - videóval
Ki kevesebbet, ki többet, van, aki állandóan, míg mások egyáltalán nem nézik. A legtöbben pedig tagadják, csakhogy a...
Meghalt a fiatal édesanya, 50 métert repült, édesapja megtörten nyilatkozott
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Koffein: igen, vagy nem?
Nem idd meg, mert veszélyes, de közben meg mégis igyál valamennyit, mert egészséges, de ne minden nap, de igazából a...
Tények teljes adás, 2023. szeptember 27., szerda
BRUTÁLIS - Majdnem megölte ismerősét egy férfi egy budapesti boltban. Sokkoló videón a támadás. A két férfi összeves...
Micsoda innováció!
Speciális üveg és egy különleges monitor. Megnyitották az első digitális ügyfélkiszolgáló bankfiók-kapszulát az Álla...
Ez az én sikersztorim!
A középiskolában átnéztek rajta, most meg szó szerint a 20 éves Pachert Balázs lábai előtt hever a fél ország, sőt v...
Nem engedtek át a török vámon egy turistát, elképesztő, mi volt a csomagjában
A fiatal nő sírva tiltakozott a börtön ellen.
A nyílt utcán vetkőzött le a világ legszexibb nője - videó
Sorozatban negyedik döntetlenjét játszotta a magyar válogatott focista csapata
Rég volt ilyen olcsó az étolaj, mutatjuk, hol érdemes megvenni
Kiderült az igazság Marics Petiről, sokszor nem értik a rajongók
Új életet kezd a megözvegyült magyar énekes

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.