Bottal jár Dévényi Tibi bácsi, aggódnak a rajongók - videóval

Dévényi Tibor közeledik a 80-hoz. Az egészsége nem a régi, de humora és a lendülete igen. Most a Tények Plusznak mesélt a családról, szerelmekről, és arról, hogy miért írt végrendeletet.

A pöttyös labdás lemezlovas máig megállíthatatlanul szórakoztatja a hallgatókat otthoni stúdiójából. És bár közeledik a 80. születésnapjához, humorával és örök optimizmusával még mindig lenyűgözi a közönségét.

Az egészsége azonban már nem a régi, és erről őszintén beszélt a Tények Plusznak. Bottal jár, és gyakran küzd fájdalmakkal is, de a lelkesedése töretlen.

Tavaly nyáron begyulladt a protézisem, aztán nehezen gyógyult meg. Szerencsére most egy teljes kivizsgáláson voltam, ahol azt mondták, hogy örömhír, nem romlott, nem javult, stagnál jelen pillanatban, és az a helyzet, tehát ez nekem nagyon megnyugtató, hogy nem kell operálás elé néznem

– mondta Tibi bácsi, aki évek óta küzd térdfájdalommal, ami az elmúlt hónapokban tetőzött csak igazán. Októberben egy kéthetes rehabilitáción is részt vett, a karácsonyi ünnepek alatt pedig egy újabb kivizsgáláson járt.

Gyakorlatilag volt olyan helyzet, hogy a kalapácsujjasban volt egy ekkora vas, a protézisbe meg egy ilyen hosszú. Tehát mind a két lábamban vas volt, amely hát elég kellemetlen

– tette hozzá.

Egy ideje bottal közlekedik, és azzal sem szívesen, otthon pedig, ha teheti, akkor inkább fel sem áll, csak pihenteti a lábát.

Ahol van fogódzkodó, ott könnyen felmegyek, észre se veszik, hogy ott nem használom a botot. Ezek a nagyok is, tehát Koncz Gabi, Cserhalmi Gyuri, Molnár Piroska, ezek a nagy színészek is mind bottal lépnek fel. Most olvasom, hogy a Bodrogi motoros tolószékbe megy be a színpadra, az már azért a csúcs. Sajnos az idő vasfoga hát mindegyikünkbe beleharap

– fűzte hozzá.

A legendás Tibi bácsi elmondta, hogy még ha egy kicsit már öregesen is, de köszöni szépen jól van. Máig hívják fellépni, hiszen a neve egyet jelent a jó hangulattal és a felejthetetlen bulikkal.

2025. március 21. 19:49
A német bíróság elmarasztalta azt a férfit, aki a frankfurti repülőtér kifutójára hajtva magához ölelte Olaf Scholzot
Kábítószer hatása alatt járművével felhajtott a kifutópályára.
Benyújtották az első emberölés miatti keresetet a dominikai diszkóbaleset miatt
A Dominikai Köztársaságban a 231 halálos áldozat egyikének családja kedden benyújtotta az első feljelentést gondatla...
Súlyos börtönbüntetésre ítélték az illegális kampányfinanszírozással vádolt Ollanta Humala volt perui elnököt
Humala és felesége a brazil Odebrecht építőipari óriáscégtől kapott jogszerűtlenül pénzbeni támogatást.
Kína szerint "amerikai ügynökök" állnak az ázsiai téli játékok alatt elkövetett kibertámadások mögött
A gyanúsítottak megtámadták Hejlungcsiang tartomány létfontosságú infrastruktúrájának számítógépes rendszerét is.
Kiszabadult a Dél-Afrikában elrabolt amerikai lelkész
Csodával határos módon épségben került elő.
Tények gazdasági különkiadás, 2025. április 17., csütörtök
Elképesztő, több éves csúcsot döntött a magyar háztartások hitelfelvétele februárban. Az idei év első két hónapja új...
Tények röviden, 2025. április 17., csütörtök
Tények röviden adás
Özönvízszerű esőzés éjszaka
időjárás-jelentés, 2025. április 17., csütörtök
Tények Plusz adás, 2025. április 17., csütörtök
FELFOGHATATLAN TRAGÉDIA! - Eltemették azt a hat hónapos kisfiút, akinek a halálát a szülei szerint orvosi mulasztás ...
family
Már nincs takargatnivalóm!
Király Linda bomba formában van. 17 kilót dobott le magáról kőkemény munkával, kitartással és fegyelemmel. A pillana...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.