Botrányba fulladt az elődöntő, szurkolókkal verekedett a Liverpool sztárja - Videó

Elszakadt a cérna.

Ritkán láthatóan durva jelenetekkel ért véget az Uruguay-Kolumbia Copa América-elődöntő az egyesült államokbeli Charlotte-ban helyi idő szerint szerdán este.

Azt követően szabadult el a pokol, hogy állítólag a kolumbiai drukkerek megtámadták az uruguayi futballisták családtagjait. Ezt nem tudta megemészteni a Liverpool sztárja, Darwin Núñez sem, aki a lelátóra kimászva összeverekedett a részeg szurkolókkal, de csapattársai közül José Giménez, Ronald Araújo és Sebastián Cáceres is belekeveredett az irtózatos botrányba – írta a Daily Mail.


A feldühödött Núñezt a biztonsági őröknek kellett visszatartaniuk, nehogy kárt tegyen valakiben. Az uruguayiak nehezményezik, hogy ezzel szemben, amikor a szeretteiket vették célba a kolumbiai fanatikusok, senki sem intézkedett.

A 25 éves csatárt nem sokkal később újra a pályán lehetett látni, amint kislányát vigasztalja. Az „uruk” rokonait végül egy másik kijáraton keresztül kísérték ki a stadionból.


A mérkőzést egyébként Kolumbia csapata nyerte 1-0-ra, így ők mérkőzhetnek meg az argentinokkal a kontinensviadal vasárnapi döntőjében.

2024. július 11. 11:07
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...