állatkínzás

Börtönbüntetésre ítélték a kutyaszaporítókat

Korábban az állatvédő szervezetek több mint 160 kutyát mentettek meg tőlük, ám nem változtattak a borzasztó körülményeken.

2021. december 17. 15:20

A Nyíregyházi törvényszék közleménye szerint 2019 márciusában indult eljárás a férfivel szemben, amelynek során kiderült, hogy élettársával kutyák szaporításával foglalkoztak. A céljuk az volt, hogy nagy mennyiségű kiskutyát adjanak el, rövid idő alatt. A hatóságok felszólították őket, hogy javítsanak a körülményeken, mert borzasztóan tartják az állatokat. A felszólítás eredménytelennek bizonyult, és áprilisban 108 kutyát mentettek ki az ingatlanról.

Az állatok egymás hegyén-hátán voltak a kennelekben, amelyek több esetben sérültek voltak, így az eső és a hó is beesett rajtuk. A kutyákat alig etették-itatták, ezért majdnem mindegyikük lesoványodott és beteg volt már. Állatorvos sem látta egyiküket sem, így nem voltak gyógykezelve, beoltva egyáltalán, több esetben csontritkulás, alultápláltság, vakság alakult ki, külső és belső élősködőkkel is fertőzöttek voltak.

Ezért a járási hivatal májusban több mint 3 millió forint bírságot szabott ki a párra. Ezt követően május második felében ismét kutyákat és macskákat kezdtek szaporítani. A beszámolók szerint a lakás, az udvar, és több helységet is nagy mennyiségű állati és emberi ürülék, szemét borított, ettől a környéken elviselhetetlen volt a szag.

A családfő gyakran változtatta a tartási helyüket, hogy elrejtse az állatokat a hatóságok elől, és bizonyos időközönként különböző ingatlanokra vitte őket. 2020 júniusában a hatóság az állatmentő szervezetekkel együttműködve három ingatlanról 58 kutyát, 7 kecskét és 5 macskát mentett ki.

A nem megfelelő tartási körülmények ebben az esetben is az állatok megbetegedését és több esetben pusztulását okozta. A bíróság elbírálta a férfi további tetteit is: garázdaság miatt, amiért 2019-ben egy szóváltást követően bántalmazta testvérét, zaklatás miatt pedig azért, mert 2020 elején egy hónapon keresztül rendszeresen megveréssel, megöléssel fenyegette egy haragosát.

A bíróság csütörtökön a férfit, állatkínzás, garázdaság és zaklatás miatt 3 év börtönbüntetésre, párját pedig másfél év szabadságvesztésre ítélte állatkínzás miatt. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, az ügyész pedig 3 nap gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozata megtételére – írja a Nyíregyházi Törvényszék.

Fotó: Illusztráció/Ügyészség

Tömegeket vonzott a tengerpartra egy több tonnás óriás tetem
Több száz ember lepte el a tengerpartot, miközben nagy erőkkel dolgoztak az illetékesek a tetem elszállításán.
A falak és a föld is csupa vér volt - brutális látvány fogadott egy biztonsági őrt Somogy megyében
Sokkoló fotók érkeztek a pár napja történt vérengzésről.
Valóságos borzalom fogadta a rendőröket egy csepeli háznál
Elszörnyedtünk a videón láttán. Csak erős idegzetűeknek!
Végleg betelt nála a pohár, kikelt magából G.w.M
A zenészt megviselték az elmúlt pár nap történései.
Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből
Diplomabotránya miatt kizárta az MSZP a volt országgyűlési képviselőt.
19 évesen repülte körbe a Földet
19 évesen repülte körbe a Földet egy fiatal lány, Zara Rutherford, ezzel pedig ő lett a világon a legfiatalabb nő, a...
Turisták rekedtek a romvárosban
Több száz turista rekedt Machu Picchu romvárosában, azután, hogy sárlavina pusztított a vidéken. Az elmúlt napok hev...
Hármas ikrek születtek Gyöngyösön
Teljesen egészségesek és jól vannak a hármas ikrek, akik Gyöngyösön születtek január 22-én. Édesanyjuk elmondta, hog...
Napokon belül tetőzik a járvány
Napokon belül tetőzhet az ötödik járványhullám. Egy hét múlva már kevesebb koronavírus fertőzöttel számolnak a szake...
Templomban gyújtogatott, börtönbe mehet
Motorolajjal és alkohollal gyújtotta fel a gödöllői templomot egy 28 éves férfi. A rongálást ráadásul a gyújtogatás ...