Bőröndbe rejtette gyerekét, majd a poggyászt a busz csomagtartójába rakta egy nő Új-Zélandon

Új-Zélandon egy nő bőröndbe rejtette kétéves gyerekét, majd a poggyászt a busz csomagtartójába rakta. Az új-zélandi hatóságok vasárnap bejelentették, hogy vádat emeltek a nő ellen gyermekbántalmazás miatt.

A buszsofőr vasárnap délután fedezte fel a kislányt, amikor a jármű csomagtartóját kinyitotta egy tervezett megállás során Kaiwakában, Aucklandtől körülbelül 100 kilométerre északra, és észrevette, hogy a táska mozog - mondta Simon Harrison, a új-zélandi rendőrség nyomozó felügyelője.

Beszámolója szerint a kislánynak nagyon melege volt, de egyébként fizikailag sértetlennek tűnt. Kórházba vitték, hogy megvizsgálják.

A 27 éves nőt őrizetbe vettek, és gyermekbántalmazással és hanyagsággal vádolták meg. Hétfőn kell bíróság elé állnia.

A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben, és további vádak sem kizárhatók

- tette hozzá Harrison.

A Radio New Zealand arról számolt be, hogy a gyermek közel egy órán át volt a bőröndben, és amikor megtalálták, csak pelenkát viselt.

A rádió az InterCity helyi busztársaságot is idézte, amely megerősítette, hogy az eset az egyik járatán történt. A társaság honlapja szerint a három év alatti gyermekek ingyen utazhatnak járatain - áll az MTI tájékoztatásában.

2025. augusztus 04. 08:16
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
A béremelések nyomán egyre több fiatal választja a pedagóguspályát, az új életpályamodell és a történelmi léptékű bé...
Legkevesebb nyolcan meghaltak a Zöld-foki Köztársasághoz tartozó Sao Vicente szigeten áradásokban - részletezte az M...
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 12., kedd