BM: több mint kilencszáz helyen valósultak meg iskolafejlesztések

Az utóbbi években több mint 900 helyszínen 350 milliárd forintot meghaladó értékű fejlesztések, jelentős részben energiahatékonysági beruházások valósultak meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében - mondta a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Zalaegerszegen.

Sölch Gellért az Eötvös József általános iskola csaknem félmilliárd forintból végrehajtott felújításának avatóján arról beszélt, hogy az energiahatékonysági beruházások olyan fejlesztések, amelyek jelentősen meghatározzák a jövőnket.

Már a szomszédunkban zajló háború előtt is kiemelt fontosságúak voltak ezek a vállalások. Arra, hogy a kormány jó irányba lépett, a zalaegerszegi intézmény korszerűsítése is kiváló példa, hiszen évekkel korábban elindult a tervezése - emelte ki.

Kihívásokkal teli időszak előtt állunk, ezeket meg kell tudni oldani. A lakossági igények is azt mutatják, hogy az otthonfelújítási támogatások három plusz hárommillió forintos felújításainak 44 százaléka energiahatékonysági beruházás volt, például nyílászárócsere vagy napelemek felszerelése - jelezte a politikus.

Sölch Gellért nagy múlttal rendelkező városként jellemezte Zalaegerszeget, ahol a beruházások "a jövőbe mutatnak és a messzi jövő fejlesztését ígérik", példaként említve a kórházban zajló beruházásokat, de kiemelte a ZalaZONE Járműipari Tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.

A fotó illusztráció: MTI

Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese úgy fogalmazott: korábban soha nem látott felújítási hullám indult az elmúlt években a magyar közoktatásban, így több mint ezer intézmény épült, szépült, bővült vagy újult meg országszerte. A zalaegerszegi intézményfelújítás azért is példaértékű, mert a város magáénak érzi az oktatási intézményeket és együttműködik a tankerületi központtal - tette hozzá.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos egyebek mellett azt mondta: most, amikor akadozik minden fontos ellátási lánc, különösen felértékelődik egy ilyen beruházás.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy a város 2014-ben döntött arról, hogy tíz év alatt valamennyi oktatási intézményét felújítja, korszerűsíti, és ebben nagyon jól áll, a jelenleg is zajló és a hetekben induló új korszerűsítések értéke megközelíti a másfél milliárd forintot.

Kajári Attila tankerületi igazgató ismertette: az 1970-es években épült Eötvös iskola 492 millió forintos korszerűsítése során kicserélték a nyílászárókat, szigetelték a lapostetőt, a homlokzatot és a lábazatot, illetve napelemes rendszert szereltek fel az épület tetejére.

MTI

2022. szeptember 02. 11:16
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Fidesz kommunikációs igazgatója Németh Balázs műsorában beszélt az aktualitásokról.
Zimány Linda a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel, ahol világsztárok oldalán vett részt egy versenyfilm...
Megható videót posztolt a miniszterelnök a keddi meccsről.
„Ursula von der Leyen ma értékeli az unió helyzetét. Kár vesződnie” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor minisztere...