Biciklist gázolt, majd késsel fenyegette a rendőröket egy részeg Szabolcsban - Fotók

A férfi még el is volt tiltva a vezetéstől, így négy bűncselekmény miatt emeltek most vádat ellene.

Négy évre el volt tiltva a vezetéstől az a sofőr, aki elütött egy biciklist egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen február 7-én. A férfi ráadásul durván részeg volt, mikor úgy döntött, kocsiba pattan – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség hétfői közleményében.

Állapota miatt egy ponton áttért a szembesávba, és elgázolt egy kerékpárost. A bringás a földre esett, de könnyebb sérülésekkel megúszta. A gázoló azonban, bár tudta, mit tett, nemes egyszerűséggel tovább hajtott.


Ezt követően magához vett egy 32 centis kést, gyalog visszabattyogott a helyszínre, majd a fegyverrel fenyegetni kezdte a helyszínelő rendőröket.

A nyomozó ügyészség még aznap elrendelte a 31 éves férfi őrizetbe vételét, és sikeresen indítványozta letartóztatását. Összesen négy bűncselekmény miatt emeltek vádat vele szemben, letöltendő börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, valamint a vezetéstől végleges eltiltást javasolnak.

2023. július 03. 15:38
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...