Bevásárlóközpontokban szól a Vers mindenkinek a magyar költészet napján

Bevásárlóközpontokban szól a Vers mindenkinek a magyar költészet napján, a hétvégén nyolc budapesti és tizenhárom vidéki plázában hallhatják a magyar kultúra remekműveit a vásárlók.

A fővárosban és vidéki bevásárlóközpontokban hangoznak el a közmédia nagy sikerű Vers mindenkinek-sorozat darabjai, valamint a Petőfi Irodalmi Ügynökség Csimborasszó-programjának gyerekek számára megzenésített kortárs versei vasárnap, a magyar költészet napján. Vasárnap óránként két vers és egy Csimborasszó-dal hangzik majd el a plázarádióban, ezzel hívva fel a figyelmet a magyar költészet napjára - közölte a Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) pénteken az MTI-vel.

Mint írják, a magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból általában irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A közmédia és a PIÜ szervezésében tizennégy verset és hat dalt hallhatnak a vásárlók az ország nagy bevásárlóközpontjaiban.

"Ha egykor természetes volt egy fogadó közös udvarán, egy város főterén vagy egy piacon verset szavalni, színházat csinálni, ma miért ne lehetne? Ezt a szokatlan és eredeti párosítást próbáljuk ki idén először, és talán a világon is elsőként: mikor máskor, mint a magyar költészet napján, április 11-én" - idézi a közlemény Pál Dániel Leventét, a Petőfi Irodalmi Ügynökség irodalomszakmai igazgatóját.

A fotó Illusztráció

"A közmédia számára az értékmegőrzés és a kultúra ápolása nemcsak klasszikus közszolgálati feladat, de egyben küldetés is. A közmédia számos csatornáján foglalkozunk a magyar költészet napjával. A Vers mindenkinek valóban mindenkinek szól, örömünkre szolgál, hogy nagysikerű sorozatunk darabjai ilyen módon is eljuthatnak a nagyközönséghez" - idézi az összegzés Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját.

Az elhangzó verseket neves színészek, például Sztankay István, Koncz Gábor, Darvas Iván, valamint Ruttkai Éva szavalják. A Csimborasszó zenésverseket többek között Bognár Szilvia, Czutor Zoltán, Dorogi Péter, Magyar Bori, valamint Szalóki Ági előadásában hallhatók - áll az összegzésben.

MTI

2021. április 10. 06:27
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...