Betegsége miatt lemondta a szilveszteri szertartásokat Ferenc pápa

Ferenc pápa helyett egy-egy bíboros vezeti a szilveszteri imádságot és az újévi misét is a Szent Péter-bazilikában, mivel az egyházfőnek isiász okozta fájdalmai vannak - közölte a szentszéki szóvivő.

Matteo Bruni szóvivő bejelentése szerint csütörtök délután az óévet búcsúztató vesperás-imádságot és az ezt követő Te Deum-hálaadást Giovanni Battista Re, a bíborosi testület dékánja vezeti. A péntek délelőtti misét pedig a pápa helyett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár mutatja be a Szent Péter-bazilika főoltáránál.

Mindkét szertartást az egyházfő szokta vezetni, de a Vatikán az utolsó pillanatban lemondta Ferenc pápa részvételét. Az egyházfő jobb lábában a csípőideg gyulladt be, "fájdalmas isiászról van szó" - közölte a vatikáni szóvivő.

 

Ferenc pápa január elsején délben viszont személyesen mondja el az újév első beszédét a pápai lakosztály könyvtárszobájából, amelyet a televíziókon, rádiókon és interneten keresztül egyenesben közvetítenek.

A 84 éves Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta most először mondott le szertartást egészségi okokra hivatkozva. A pápa az utóbbi napokban személyesen vezette az összes karácsonyi szertartást.

MTI/A fotó illusztráció

2020. december 31. 12:56
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...