Berki Mazsi reagált: Szörnyű bűntudatom van

Berki Mazsi a Mokka stúdiójában mesélt a Dancing with the Stars felkészülési nehézségeiről. Legnagyobb szívfájdalma az, hogy kevesebb idő jut a próbák miatt a lányára.

A Dancing with the Stars versenyzője álmában sem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz a felkészülés, ráadásul teljesen váratlanul érte a meghívás. Berki Mazsi elmondta, sajnálja, hogy kevesebbet tud emiatt a lányával lenni, de ennek így is, úgy is eljött volna az ideje. A felkérés előtt tervben volt, hogy elmegy dolgozni, mint egy "átlagos anyuka".

Táncpartnere, Bonyhádi Ferenc szerint teljesen átjárja Mazsit a tánc és a zene szeretete. Célul a győzelmet tűzték ki, mivel szerintük csak így érdemes bármilyen versenyen elindulni, de Mazsi már azzal is megelégedne, ha megtanulna rendesen táncolni.

Megnehezítette a dolgukat, hogy Mazsinak hétfőn becsípődött a dereka, így kevesebbet tudtak csak próbálni, de a sok fájdalomcsillapító, masszázs és kezelés úgy tűnik, megtette a jótékony hatását.

2022. szeptember 16. 10:13
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family