Bemutatta fejlesztési terveit a miskolci Avalon International School

Gimnáziumi oktatásnak helyet adó új épülettel bővíti campusát az ötödik tanévét megkezdő, cambridge-i rendszerre épülő Avalon International School (AIS) Miskolcon.

A terveket ünnepélyes sajtótájékoztató keretében kedden mutatta be az iskola vezetősége – számolt be róla közleményben az intézmény. Az AIS – Magyarországon egyedülállóan – az óvodától egészen az emelt szintű érettségiig készíti fel a diákokat a 21. század kihívásaira a Cambridge International tananyaga és módszertana alapján, személyiségközpontú, minőségi nemzetközi oktatással. Az intézmény az elmúlt évben a több mint 10.000 Cambridge nemzetközi iskola közül a kiemelt 300 közé került azzal, hogy Közép-Kelet Európában egyedülállóan tanártovábbképző központtá is vált.

Az Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány által működtetett Avalon International School az első cambridge-i rendszerre épülő magániskola Miskolcon és térségében. A diákközpontú, családias iskola és óvoda minőségi oktatást biztosít azon diákok számára, akik már egészen pici kortól nemzetközi környezetben, cambridge-i színvonalon és projekt alapú oktatásban szeretnék tanulmányaikat folytatni.


2019-ben 40 tanulóval kezdte meg működését az intézmény. Ez a szám felmenő rendszerben az elmúlt években folyamatosan növekedett, így most szeptemberben már három óvodai csoportban és öt iskolai osztályban összesen 112 diák tanul itt, tizenhat különböző nemzetiséget képviselve. A legmagasabb színvonalú, 21. századnak megfelelő iskolai és óvodai oktatásról a nyolc különböző országból érkezett, 16 pedagógusból álló tantestület gondoskodik. Az oktatás angol nyelven zajlik, de a magyar nyelvet és irodalmat is magas óraszámban, heti 4-5 órában tanulják a diákok, emellett harmadik nyelvet is választhatnak, akár a franciát vagy a spanyolt.

2022 novemberében kaptuk meg az akkreditációt a Lower Secondary osztályok indítására, így a 2025/26-os tanévben az általános iskola elvégzése után már a cambridge-i rendszerű gimnáziumi oktatás első szakaszában is részt vehetnek diákjaink. Természetesen itt nem állunk meg, a további gimnáziumi szakaszok indítását (Upper Secondary és Advanced) is tervezzük. Célunk, hogy a mostani mellé hamarosan megépülő új campusunkon egészen a nemzetközi érettségi megszerzéséig tudjuk diákjaink számára biztosítani az alkalmazott tudásra, önálló gondolkodásra, valamint a kreatív megoldóképességre épülő oktatást. Ezzel a lépéssel egy hatalmas álmunk valósulna meg

– mondta el az intézmény terveit bemutató tájékoztatón Tóth Róbert, az Avalon Nemzetközi Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke.

„A cambridge-i oktatási program és az ötödik tanévét megkezdő Avalon Nemzetközi Iskola által alkalmazott módszertan a gyerekeket valóban az életre készíti fel, hiszen a nemzetközi légkörben egy életre szóló kíváncsiságot és tanulásvágyat alakít ki a diákokban. Az itt tanuló diákok a projekt-módszernek és az együttműködésre épülő munkaformáknak köszönhetően képesek lesznek sikeresen megbirkózni a jövő kihívásaival, csapatban tudnak dolgozni, innovatívak és döntésképesek lesznek. Mindezt a tantárgyi oktatás mellett további 20 választható, iskola utáni sport, kultúra és zene területén meghirdetett klubfoglalkozás is segíti” – számolt be az eddigi sikerekről Oláh Tünde, intézményvezető.


„A cambridge-i rendszerhez tartozás valóban világszínvonalú oktatást jelent, és ezt az akkreditáló bizottság rendszeresen ellenőrzi is. „Legutóbbi látogatásunkkor nagy benyomást tett ránk az AIS épületének kialakítása, a világos, tágas, legmodernebb technikával felszerelt tantermei, a könyvtára, a kellemes zöld környezete, ami körülveszi az épületet. De mindenekelőtt az elkötelezett tanárok és a lelkes, tudásra nyitott, angolul már 6-8 éves korukban is anyanyelvi szinten beszélő gyerekek nyűgöztek le bennünket” – mondta el Martin Nuttall, a Cambridge Assessment International Education európai nemzetközi kapcsolatok vezetője, projektvezető.

Ezt a minőségi oktatási környezetet, világszínvonalú tanítást, egyszóval a cambridge-i szellemiséget fogja az AIS az új évfolyamokban is biztosítani az érettségire készülő diákjai számára. Az Avalon Nemzetközi Iskola legfőbb célkitűzése, hogy olyan közösséget alakítson ki, amelyben minden egyes diák külön egyéni figyelemben részesül. Az intézmény öt kiemelt alapértékére – tisztelet, becsület, egyenlőség, nyitott szemléletmód és segítőkészség – építve az AIS célja, hogy nyitott szemléletű, önálló tanulásra és döntéshozatalra képes, felelősségteljes diákokat neveljen. Az iskola küldetése, hogy az oktatás segítségével megteremtse a boldog, sikeres és értékes élet alapjait a jelenlegi és a jövő generációi számára.

2023. szeptember 20. 09:40
A hóval együtt a „csodaszarvas" is megérkezett, lefotózták, ahogy az utcán sétál az óriás
Valószínűleg nem sokan találkoztak még ekkorával.
Szükségállapotot rendelt el a Seychelle-szigetek elnöke
Szükségállapotot rendelt el csütörtökön Wavel Ramkalawan, a Seychelle-szigetek elnöke az egész Mahé-szigetet megrázó...
Állig felfegyverkezett katonák rontottak be egy konditerembe, videón a bizarr jelenet
„Ajándékot” is vittek.
Véletlenül kézen lőtte saját magát egy rendőr, azonnal műteni kellett
A nyomozás során vizsgált fegyver hibás volt, ezért sülhetett el a 33 éves tiszt kezében.
Bemutatott a nézőknek a népszerű híradós, elképesztő botrány lett belőle - Videó
Így kívánt jó napot mindenkinek.
Szakítottak a TV2 sztárjai, hiába futottak neki többször kapcsolatuknak
A hír a pár férfi tagja közölte közösségi oldalán.
Lenyűgöző olvasói videó érkezett, mesébe illő a hófödte Dunántúl
A havas utak viszont legalább annyi veszélyt tartogatnak, mint szépséget.
Orbán Viktor: Nem időszerű Ukrajna EU-csatlakozása
Migrációs kérdésekről, a jövő nyári EP-választásokról, valamint a NATO szerepéről és közös európai védelmi rendszerr...
Kegyetlenül fejbe rúgott egy nyugdíjast egy fiatal, mindent felvett a biztonsági kamera - Videó
Az önjelölt ketrecharcos még ki is akarta fosztani az idős asszonyt.
Durva családi tragédia történt Borsodban, egy nő meghalt
A férfi csak másnap szólt valakinek a történtekről.
Mindenkinek megmutatta gigantikus melleit a szuperszexi színésznő - fotók
Ennyivel nő az autója fogyasztása az ülésfűtés miatt
Varga Mihály: Közel egymilliárd euró érkezik Brüsszelből
Egy nő leszúrta a család kutyáját, mert az állat elszökött otthonról
Böjte Csaba: Még tisztábban, még jobban kellene szolgálni Istent és az embertársaimat

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.