koronavírus

Belgium lezárja határait az Indiából, a Brazíliából és a Dél-afrikai Köztársaságból érkezők előtt

A felsorolt országokból tilos Belgium területére lépni a közvetlen repülő- vagy hajójáratokon utazónak, illetve minden más eszközzel, beleértve az átszállásos beutazást is buszon vagy vonaton a koronavírus különösen fertőző változatainak a felsorolt országokban tapasztalt rendkívüli terjedése miatt.

Alexander De Croo hangsúlyozta: a felsorolt országokból tilos Belgium területére lépni a közvetlen repülő- vagy hajójáratokon utazónak, illetve minden más eszközzel, beleértve az átszállásos beutazást is buszon vagy vonaton.

Nagyon korlátozott esetben a feltétlenül szükséges beutazás, üzleti út esetén vagy diplomaták, nemzetközi szervezetek képviselői számára engedélyezhető, ha fizikai jelenlétük elengedhetetlen feladataik ellátásához. A belga személyi igazolvánnyal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezők visszatérhetnek Belgiumba mindhárom országból, azonban kétszeri vírusteszt- és tíznapos karanténkötelezettség vonatozik rájuk. A belga kormány figyelemmel kíséri a járványügyi helyzet globális alakulását, azonban azt javasolja, hogy senki se utazzon külföldre, különösen ne ezekbe az országokba - emelte ki a belga miniszterelnök.

Az illetékes belga közegészségügyi hatóság keddi tájékoztatása szerint az új fertőzöttek számának növekedése folytatódik, a kórházban ápoltak és a halálos áldozatok száma azonban csökken Belgiumban. Az elmúlt hét nap adatait tekintve átlagosan naponta 3540 ember esetében lett pozitív a koronavírusteszt, ami enyhe, 2 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. A belga kórházakba átlagosan naponta csaknem 221 koronavírusos beteget szállítottak, ez 5 százalékkal alacsonyabb az előző hétnapos időszakhoz képest. Kórházban az előző héthez képest 6 százalékkal kevesebb, jelenleg 2952 embert kezelnek koronavírussal, közülük 892 esetében kell intenzív ellátást biztosítani. Ez az adat is 6 százalékkal marad el az előz hét számaitól.

Naponta átlagosan 38,4 ember halt meg a vírus következtében, 1,5 százalékkal kevesebben, mint egy hete. A járvány kezdete óta 976 088 ember szervezetében mutatták SARS-CoV-2 koronavírust, és 24 065-en haltak meg a vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben Belgiumban. Beszámoltak arról is, hogy Belgiumban tíz felnőttből csaknem három (29,2 százalék) kapta meg legalább az első oltást a koronavírus ellen. Ez 2 682 515 embert jelent. Közülük 749 333 kapták meg az oltás második, ismétlő adagját is, ezzel Belgium felnőtt lakosságának 8,1 százaléka rendelkezik védettséggel - tették hozzá.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. április 27. 14:25
Brutális fotó érkezett, halálos baleset történt Szentkirálynál
Frontálisan összeütközött két személyautó a 4623-as úton, a Bács-Kiskun vármegyei Szentkirály közelében, a baleset k...
Borzasztó, ami az egyik kecskeméti iskolában történt
Kegyetlen tettükre fény derült.
Újabb pedofil-botrány, diákokat molesztált egy hittantanár
Nem ez az első eset, hogy gyanúba keveredik. A férfit korábban már kirúgták egy másik iskolából, de csendben áthelye...
Emberrablás történt Monoron, kocsiba tuszkoltak egy tehetetlen nőt
Borzalmas pillanatokat kellett átélnie.
Zacher Gábor üzent
Megdöbbentő kijelentést tett a droghasználat kapcsán.
Tények Plusz adás, 2025. március 4., kedd
PUSZTÍTÓ ÖZÖNVÍZ - Újra lecsapott az évszázad vihara az üdülő paradicsomra. Fejvesztve menekülnek az emberek, Grand ...
family
Vérlázító átverés!
Visszaéltek Szikora Róbert nevével, hangjával és arcával! Az R-GO és a Hungária együttes zenésze nem hitt a szemének...
family
Trump bekeményített
Keddtől egyelőre nem küld több katonai segélyt Ukrajnának az Egyesült Államok. Azonnali hatállyal leállítottak minde...
family
Megtettem volna, ha...
Még az is megfordult Tóth Gabi fejében, hogy véget vessen mindennek itt a Földön. Hatalmas botrányok, viharos válás,...
family
Megremegett a lábam!
Megan Fox egy magyar energiaital arca lett és belépett egy szupersztár-csapatba, amelynek tagja már Bruce Willis, Mi...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.