Bábolnán bemutatkozott az első működő energiaközösség

Bemutatkozott Magyarország első, üzemszerű működésre képes és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által hivatalosan is bejegyzett energiaközössége. Bábolnán útjára indult a hazánkban egyedülálló, de világszerte is ritka kezdeményezés, amelynek célja, hogy a helyben megtermelt áramot helyben is fogyasszák el. A lakosság a hivatalos árnál drágábban adhatja el megtermelt feleslegét, amit a cégek olcsóbban vehetnek meg.

Az energiaközösség olyan csoportosulás, amelyben háztartások, vállalkozások vagy akár önkormányzatok együttműködve, közösségi alapon termelnek, fogyasztanak és osztanak meg energiát, jellemzően megújuló forrásokból, mint a nap- vagy szélenergia.

Bábolnán még egy metángázos gázmotor is segít az energiatermelésben, amelynek működtetéséhez szükséges gázmennyiséget saját kutjukból nyerik és a többletgáz felhasználásával fűtik az önkormányzat intézményeit és működik a főzőkonyha is. Célja a fenntarthatóság növelése, az energiafüggetlenség elérése és a közösségi összefogás révén a költségek csökkentése – írta a novekedes.hu.

A közösségi alapú energiaellátásban a tagok megoszthatják a beruházási költségeket, és az energia költsége csökkenhet a háztartások számára. Az energiaközösségek elsősorban megújuló energiát használnak, ezzel csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást és hozzájárulva a környezeti terhelés csökkentéséhez.

Fotó: novekedes.hu

A közösség tagjai egymás között értékesíthetik az áramot. A háztartási kiserőművek termelését a társulás ipari szereplői használhatják fel, ennek köszönhetően a háztartások az áramszolgáltató által felkínált általános átvételi árnál drágábban tudják eladni a fel nem használt energiát, az átvevő pedig a piacinál kedvezőbb áron vételezhet. A helyben megtermelt áramot helyben is használják fel, ami az energiaszuverenitást erősíti.

2024. november 21. 11:25
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...
Részegen fenyegetett egy buszsofőrt, el akarta vágni a torkát egy dühös férfi Miskolcon. Egy céges buliból ment haza...
Lezuhant a tetőről és súlyosan megsérült egy szabadnapos tűzoltó Váckisújfaluban pénteken a vihar után. Segíteni aka...