Azt hazudta, hogy meghalt a fia, így gyűjtött adományokat az apa

A férfi azt hazudta, kisfia rákban halt meg.

A 30 éves New York-i férfi, Kaleb Stevens azt állította, négyéves kisfiát harmadik stádiumú leukémiával diagnosztizálták, ami miatt augusztus 4-én a gyermek a kórházban meghalt.

Kollégái szerint Kaleb abban a hónapban igencsak szétszórtan viselkedett a munkahelyén, melyet gyászával indokolt, majd nem sokkal később munkatársait és főnökét is arra kérte, adománygyűjtés keretein belül támogassák őt és családját a nehéz időszakban. Fia halálának igazolására még a gyermek „hamvairól” készült fotót is mellékelt.


Ezzel a módszerrel a csaló összesen 1500 dollár, átszámítva majdnem 620 ezer forintot szerzett.

A férfit végül először október elején tartóztatták le csalás miatt, majd kedden hivatalosan is megvádolták a bűncselekmény elkövetésével, ami miatt november 16-án meg kell jelennie a Jefferson megyei bíróságon – írta meg a CrimeOnline.

Kapcsolódó tartalom: 

A kislány már meggyógyulhatott volna, de anyja pénzforrásnak használta

A címlapfotó illusztráció: MTI

2022. november 02. 13:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...