A kislány már meggyógyulhatott volna, de anyja pénzforrásnak használta

A gyerek évekkel ezelőtt meggyógyulhatott volna, de munkanélküli anyja folyamatosan bántalmazta annak érdekében, hogy az adományokból fenntartsa magát.

A múlt hónapban letartóztatták azt a pennsylvaniai nőt, aki pénzgyűjtés céljából 10 éves lánya különféle egészségügyi problémáiról posztolt a közösségi médiában – írta meg a Crime Online.

Miután a gyermek hátát néhány évvel ezelőtt megműtötték, édesanyja, a 31 éves Yvette Brady folyamatosan megakadályozta a bemetszés gyógyulását. Emiatt a lányon újabb műtéteket kellett végrahajtani.

Az orvosok egy idő után elkezdtek gyanakodni, ugyanis a lány műtéti sebe a kórházban vagy az otthonra kihelyezett nővérek felügyelete alatt szépen javult, de Brady gondozása alatt a gyógyulás stagnált, sőt, állapota csak egyre rosszabb lett.


Júniusban a Lackawanna megyei nyomozók kapcsolatba léptek a kórházi orvosokkal, feltételezett orvosi visszaélés miatt. Ám hamar kiderült, hogy nem a szakemberek akarják a saját malmukra hajtani a vizet.

Így a hatóságok kihallgatták a lányt is, aki júliusban azt mondta a rendőrségnek, hogy Brady felkészítette arra, mit mondjon nekik. De a gyermek elárulta a nyomozóknak, hogy édesanyja munkanélküli és adományokból tartja fenn magát.

Évekkel ezelőtt ugyanis létrehozott a gyermek számára egy adománygyűjtő oldalt, majd videókat kezdett posztolni lánya állapotáról a Facebook-, illetve a TikTok-oldalára, melyekből jelentős bevételre tett szert.

Bradyt gyermeke jólétének veszélyeztetésével és testi sértéssel vádolják. Hétfőn lemondott az előzetes meghallgatáshoz való jogáról, az ügy vizsgálata még folyamatban van.

2022. szeptember 22. 10:50
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...