Azonosítatlan áldozatok hevernek szerteszét a hawaii Mauin

A hawaii Maui szigetén változatlanul több mint 1000 embert keresnek a közel két héttel ezelőtti tűzvész után, amelyben gyakorlatilag elpusztult a történelmi Lahaina városa. A halálos áldozatok többségét még nem tudták azonosítani.

A kutyás keresőegységek az elmúlt hétvégéig 114 halálos áldozat maradványait találták meg a hivatalos közlések szerint, és a sajtójelentések még 1150 eltűntről szólnak, illetékesek ugyanakkor elismerték, hogy az eltűntek pontos számát nem ismerik.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irodákat nyitott, ahol az eltűntek DNS-mintáit várják a hozzátartozóktól a megtalált holttestek azonosításához, ugyanis az elszenesedett romok közül már kiemelt áldozatok többségének kilétét sem tudták eddig megállapítani.


Josh Green, az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii kormányzója vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az áldozatok száma a következő napokban tovább emelkedhet. A lakosok már visszatérhettek Lahainába, a Maui nyugati partvidékén fekvő településre, amely a Hawaii Királyság egykori fővárosaként igazi turistalátványosság volt, a hatóságok ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a vezetékes víz egyelőre nem alkalmas emberi fogyasztásra, és a levegő minőségét is folyamatosan ellenőrzik.

Forrás: MTI

2023. augusztus 21. 08:30
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Először az útpadkának, majd egy fának ütközött.
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family