Az üzletekben csak elvétve akad gond az árak csökkentésével

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A mintegy 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is - tájékoztatott kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A járvány és az elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen növekvő élelmiszerárak Magyarországra is begyűrűztek. A kormány február elsejétől a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát. A beavatkozás a magyar emberek védelmét szolgálja, a gyermekes családok és az idősek megélhetését a megtakarítások mellett például az szja-visszatérítése és a 13. havi nyugdíj is javítja - emlékeztet az ITM.

Február első három hetében 760 üzletben fordultak meg a fogyasztóvédelem ellenőrei. Tizenhét bolt nem biztosította a megfelelő mennyiséget az érintett élelmiszerekből. Kilenc helyszínen tártak fel hiányosságot a kötelező tájékoztatás kapcsán.

Fotó: Illusztráció

Némelyik kereskedelmi egység több szempontból is mulasztott. A tizenöt ellenőrzött webáruház közül mindössze egy vállalkozás nem alkalmazta a hatósági árat. Az összesített kifogásolási arány a megelőző héthez hasonlóan alacsony, 8 százalék alatti szinten alakult.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kifejtette: "fogyasztóvédelmi bírságot eddig tizenegy esetben szabtak ki a kormányhivatalok, összesen 1,6 millió forint összegben. Az első egymilliós tételt egy áruházlánc vidéki üzletének kell megfizetnie, a kristálycukor polccímkén feltüntetett ára 10 forinttal volt magasabb az előírtnál. A három hónapig tartó ellenőrzés-sorozat célja, hogy a ritkaságszámba menő hibák kiszűrésével mindenütt garantáltan a csökkentett árakon vásárolhassanak a magyar emberek" - idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

MTI

2022. február 22. 08:13
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...