
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A jelentés szerint a 2016 és 2019 között feljegyzett átlagos júliusi halálozási adatokhoz képest az idei júliusban 53 ezerrel többen haltak meg Európában. A hőmérsékleti adatokat is figyelembe véve az adat azt bizonyítja, hogy a többlethalálozást a rendkívüli hőhullámok okozták - írták.
Kiemelték: a halálozások számának 16 százalékos emelkedése "szokatlanul magas érték" egy átlagos júliusi hónaphoz képest. 2020-ban - a pandémia első évében - ugyanebben a hónapban 3 százalékkal, 2021-ben pedig 6 százalékkal haltak meg többen az átlagosnál.
A többlethalálozás mértéke eltérő volt az EU-tagállamok között. A legtöbb tagállamban lényegesen átlag feletti értékeket jegyeztek fel júliusban. Köztük a legjelentősebb emelkedést Spanyolországban, az átlagos halálozási adatok felett 36,9 százalékkal.
Spanyolországot Ciprus követi, ahol 33 százalékkal, Görögországban pedig 31 százalékkal haltak meg többen júliusban, mint a korábbi évek azonos hónapjában. Az uniós tagországok közül egyedül Lettországban nem regisztráltak többlethalálozást a vizsgált hónapban - jegyezték meg.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az EU-ban ezt megelőzően 2020 áprilisában (25 százalék), 2020 novemberében (40 százalék), 2021 áprilisában (21 százalék) és 2021 novemberében (27 százalék) jegyeztek fel az átlagnál magasabb halálozási adatokat - írták.
Spanyolország júliusban vészelte át az elmúlt 40 év legjelentősebb hőhullámát, az ország egyes déli és középső részein az átlagos hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot.
Az Eurostat-jelentés szerint Magyarországon júliusban 4,5 százalékkal többen haltak meg idén az előző évek júliusi átlagához képest.
MTI

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló