Átadták a Mindszenty-emlékérmeket a Parlamentben

Mindszenty-emlékéremmel tüntették ki Osztie Zoltánt, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosát és a Szociális Testvérek Társaságát pénteken, Budapesten.

A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országházban.

Osztie Zoltán "több mint négy évtizedes hűséges és odaadó lelkipásztori tevékenységéért, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián és a közéletben végzett nemzetmegtartó, közösségteremtő, közösségépítő és keresztény ifjúságnevelő szolgálatáért, valamint Mindszenty József bíboros szellemi örökségének méltó ápolásáért" részesült a díjban.

A Szociális Testvérek Társasága alapítása centenáriumi évében "a társadalomban, az egyházban és a közéletben végzett, elkötelezett, rendíthetetlen lélek- és embermentő szolgálatáért, valamint Slachta Margit alapító, Salkaházi Sára vértanú szellemiségének és Mindszenty József bíboros örökségének őrzőjeként végzett, fáradhatatlan nemzetmentő, kereszténységet védelmező szolgálatáért" kapta a díjat. Az elismerést Németh Emma, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárója vette át.

Lezsák Sándor Osztie Zoltán életútját felidézve elmondta: 1981-ben szentelték pappá Esztergomban, első plébánosi megbízatását 1986-tól 1990-ig a Szigetközben, Ásványrárón töltötte be, 1990-ben plébános-helyettes lett a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián, majd 1992 és 2000 között a józsefvárosi Rezső téri Magyarok Nagyasszonya Plébánián szolgált. Kiemelte, hogy az egykori két, majd három káplános templomban Osztie atya egyedül látta el feladatát: az itt lakók lelki gondozása mellett nagyon sok munkával járt, hogy a plébánia területén három kórház is volt, sok-sok lelki vigaszt és megnyugvást igénylő beteggel.

Lezsák Sándor kitért arra is: 1990-ben az első szabadon választott kormány céljának tekintette az 1947 után államosított egyházi vagyonok részleges visszaszolgáltatását, azonban ennek megvalósítása éles politikai vitákat váltott ki, a keresztény egyházak elleni megmozdulásokat és olykor tettlegességig elfajuló rombolásokat eredményezve. A megtámadott egyházaknak védekezni kellett a kereszténység elleni hangulatkeltés ellen, és ennek leginkább elfogadható módszere a civil szervezetekben történő fokozódó szerepvállalás volt - tette hozzá.

Lezsák Sándor szerint Osztie Zoltán atya "közéleti fellépéseiben jól el tudta választani az egyházi érdekek és elvek képviseletét a napi pártpolitikai szerepektől, szerepléstől", ez az érzéke tette őt sokak szemében alkalmassá arra, hogy 1997-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke legyen.


Lezsák Sándor elmondta: Osztie Zoltán 2001-ben tért vissza a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániára, és óriási erőfeszítéssel elérte, hogy a - Március 15. téren álló - templom belülről is megújuljon, a régészeti kutatómunka révén így napvilágra került egy 1300-as évekből származó Szűz Mária-freskó. Hozzátette: az atya zarándokhellyé kívánta tenni a templomot, és ezt sikerrel meg is valósította, kezdeményezésére visszakerült Muranóból eredeti nyughelyére Szent Gellért ereklyéje.

Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja a Szociális Testvérek Társaságát méltatva arról beszélt: a közösséget száz évvel ezelőtt, 1923-ban alapította Slachta Margit, az első magyar női országgyűlési képviselő és a társaság azóta szolgál és utat mutat a magyar társadalomban és az egyházban, gyermek-, nő- és családvédelmi feladatokat ellátva, karitatív, szociális, egészségügyi és kulturális szolgálatot végezve.

Felidézte: az első huszonöt évben az elmélyülés, megerősödés mellett a közéleti aktivitás volt jellemző, majd jöttek a megpróbáltatások, az elhallgattatás, a kommunista diktatúra nehéz évtizedei, később pedig a rendszerváltás utáni évtizedek, amikor az új idők, új korok kihívásainak kellett megfelelni. Ma a Szociális Testvérek Társasága a legnagyobb létszámú, Istennek szentelt életet élő női közösség Magyarországon - hangsúlyozta Soós Viktor Attila, kiemelve, hogy az alapítás századik évfordulója alkalmából Ferenc pápa fogadta a társaság elöljáróit.

A díjat adományozó Mindszenty Társaság 2004-ben alakult, célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútjának feltárása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása.

Forrás: MTI

2023. november 03. 19:02
Többen meghaltak hóviharokban Ukrajnában
Tízen meghaltak az Ukrajnában dúló hóviharok miatt..
Holttestre bukkantak a Marosban, kiderült, ki az áldozat
Két városból is jött segítség, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Szijjártó Péter: A NATO ragaszkodjon korábbi döntéséhez!
Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, hiszen keletről a háborútól szenvedő Ukrajna, délről pedig Euró...
Körözött török terroristát fogtak el Magyarországon
Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával e...
Felavatta az idei első havat egy gyergyói maci, gyermekként csúszdázik a kis cuki
Videón az önfeledt bocs.
Kibertámadás érte a Japán Űrkutatási Hivatal szerverét
Illetéktelen behatolás történt a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA) szerverére - jelentette be szerdán a japán kormány,...
Netanjahu: Izrael a tűzszünet végeztével elpusztítja a Hamászt
Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezete...
Nagy dobásra készül a Gáspár család, már a dátumot is kitűzték
Gáspár Győző és felesége, Bea a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a Párharcból való kiesésük kapcsán beszél...
Tények este teljes adás, 2023. november 28., kedd
ŐRJÖNGŐ - Robbantással fenyegetőzött egy tiszaugi férfi, a kocsiját felgyújtotta, majd gázpalackokat vitt a házába. ...
Tények röviden, 2023. november 28., kedd
Tények röviden adás
A baloldal is szégyelli a Katona József Színház botrányt - vizsgálat indult!
Kiszel Tünde semmiképp nem akarta átadni a lányának a saját vezetéknevét
Megjelent Windowsra a Samsung böngészője
Emberi ujjat talált a salátájában egy amerikai nő, beperelte az éttermet
Ritka szumátrai orrszarvú született Indonéziában - videó

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.