Ami mindenkit érint: az élelmiszerek is drágulnak, nem csak a dohánytermékek

A felső kategóriás dohánytermékekért akár 1800 forintot is elkérhetnek a dohányboltokban, de más alapvető élelmiszereknek is emelkedni fog az ára.

Az emelkedő önköltség miatt az állattartók elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek drágulását - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel hétfőn.

Az áremelést a takarmányok világszerte tapasztalható, 30-50 százalékos drágulása okozhatja, ami az előállításon túl befolyásolhatja a feldolgozást is - írták. Várakozásuk szerint emiatt a fogyasztói árak fokozatosan nőhetnek a következő hónapokban, amihez az energiahordozók drágulása, valamint az afrikai sertéspestis, és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat. A közlemény szerint az áremelkedés nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti. Hasonló folyamatokat látni külföldön is, Németországban például már az elmúlt hónapokban is jelentősen nőttek az élőállat-árak. A költségek emelkedése olyan mértékű, hogy már nem tud eloszlani a termékpályák szereplői között, tartósan magasabb árakat okozva - írták.

A korábbi adó- és áremelések összefüggései alapján megállapítható, hogy a cigaretták átlagára a jövő hónaptól várhatóan csaknem 1700 forint lesz. 

Ugyanakkor arra is számítani kell, hogy a felső kategóriás termékekért 1800 forintot is elkérhetnek dobozonként, hiszen a januári változással egyidejűleg is 130 forint volt az egyszeri áremelés mértéke. Az idei kétlépcsős jövedékiadó-emelésnek külső oka van, de a vonatkozó európai uniós szabályozás újragondolása már zajlik. A cikk felidézi, hogy a magyar kormány az adóemelések kapcsán kifejezésre juttatta álláspontját a fennálló közösségi szabályozásról, amelynek alapján Magyarországot a nem teljesítők közé sorolta Brüsszel. A pénzügyminisztérium világossá tette, hogy Magyarországon nem kisebb az adóteher, mint más tagállamokban, de az áfa eltérő szintje miatt az úgynevezett EU-s jövedékiadó-egyenminimum nem teljesült eddig. Az irányelv ugyanis meghatároz egy ilyen mércét, függetlenül a tagállami szinten alkalmazott egyéb közterhektől. Ez arra a kritériumra vonatkozik, hogy a cigaretták adóterhének el kell érnie az áruk 60 százalékát. Ennek a létjogosultsága már korábban is megkérdőjeleződött, belátható, hogy nem járul hozzá a tagállamokban alkalmazott dohányárak harmonizálásához, sőt ellentétes hatást válthat ki

MTI/ A címlapfotó: illusztráció 

2021. március 08. 09:46
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Először az útpadkának, majd egy fának ütközött.
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family