Advent idején különösen kínos, ahogy a baloldal igyekszik félremagyarázni a számokat, a valóságot meg figyelmen kívül hagyják

Advent idején menetrendszerűen megérkeznek a szegénységről szóló álhírek. Nem, a GDP-ből képzett fogyasztási mutató NEM a szegénységet méri! Az Európai Unió hivatalos, sok komponensű szegénységi mutatója még mindig az uniós átlagnál jobb hazánkban, s 2010 óta a legnagyobb javulást produkáltuk, jóval több, mint egymillióan kerültek ki a szegénység kockázatával élők közül hazánkban, és nálunk csökkent legnagyobb mértékben a gyermekszegénység is.

Az Eurostat évente kétszer tesz ki hírt a GDP-ből képzett fogyasztási kiadások alakulásáról, decemberben és júniusban. E mutatóban viszont hazánk az uniós országok között a sor végén szerepel. Ez azonban NEM jelenti azt, hogy Magyarországon az emberek szegényebbek lennének, mint az unió más országaiban, csupán annyit jelent, hogy a többi uniós országban élőkhöz viszonyítva 

• kevesebbet költünk, 
• jóval több dolgot kapunk természetbeni juttatásként (Erzsébet táborok, ingyenes tankönyv, étkezés, rezsicsökkentés, tüzifa programok, ország- és vármegyebérlet, stb.), 
• jóval nagyobb mértékben takarékoskodunk, 
• jóval többet beruházunk a saját tulajdonú ingatlanjainkba vagy másba, és 
• kisebb mértékben élünk hitelekből. 

Erről a témáról már számos alkalommal írt Szalai Piroska itt a Mandineren is. Például a tavalyi cikk itt olvasható, a tavalyelőtti pedig itt. Akik nem riadnak vissza hosszabb írásoktól, azoknak szeretettel ajánlja a Századvég riport 2024-ben megjelent „A családok életkörülményei munkaalapú megközelítésben” című elemzését is. 

Mit értelmez rosszul a baloldal?

Évtizedekkel ezelőtt, amikor még a statisztikusok nem tudtak ennyi adatot gyűjteni, a papíralapú adatszolgáltatások időszakában, még nem létezett a most már általánosan és az unióban kötelezően használt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésére szolgáló szofisztikált komplex mutató.

Első időben az egy lakosra jutó GDP növekedéséből próbáltak az országban élők átlagos életszínvonalának változására következtetéseket levonni, de korán rájöttek, hogy ez túlzott leegyszerűsítés. Jó példa erre Írország, ahol 2010 óta közel megduplázódott az egy főre jutó GDP, ami annak volt köszönhető, hogy a világméretű tech cégek (Google, Facebook, stb.) itt alapították meg európai központjukat.

Ha például egy kalocsai lakos a Facebookon kíván hirdetni, akkor a Kalocsán megkeresett béréből a dublini cégnek lesz bevétele, ami az ír GDP-t növeli ugyan, de a cégek eredményének jelentős része visszakerül a végső (többnyire tengeren túli) tulajdonosaikhoz, így nem lesz jelentősen kevesebb ír szegénységben élő ettől. Luxemburgban is nagyon magas az egy főre jutó GDP, ennek pedig az az oka, hogy az ország közel 600 ezer fős népességű, a lakosságából alig több, mint 300 ezren foglalkoztatottak, de van mellettük közel 200 ezer fő, aki a szomszédos országokból naponta ingázik hozzájuk. Az ország GDP-jébe beleszámít az is, amit a külföldiek termelnek, de a nevezőben csak a helyi lakosokat számolják, így lesz kimagaslóan nagy az egy főre jutó érték.

Fotó: Mandiner

Most véglegesítette az Eurostat a 2023-as egy főre jutó GDP adatokat. Mi volumenében az uniós átlag 77%-át értük el, ezzel a 22. helyen maradtunk, utánunk jön sorrendben Horvátország, Szlovákia, Lettország, Görögország és Bulgária. 

A problémák kiküszöbölésére már több, mint negyven évvel ezelőtt elkezdték használni a „háztartások tényleges fogyasztása” nevű mutatót. Ezt is a GDP-ből vezetik le, s nem egyesével vizsgálják meg a családok fogyasztását. Tehát ez is kellőképpen elnagyolt, nem igazán használható, van sokkal pontosabb mérési módszer már.

Azért nézzük meg közelebbről ezt a régi mutatót! Tudjuk, hogy a GDP felhasználásakor egy részét fogyasztásra költjük, másik részéből beruházunk, illetve a külkereskedelmi egyenleget is a felhasználáskor kell figyelembe venni. 

A GDP-ben megjelenő fogyasztás egy része a háztartások egyéni fogyasztása, a másik pedig az államháztartás kollektív fogyasztása. Az Eurostat ezeket a mutatókat is frissítette a héten.

A háztartások egyéni tényleges fogyasztása az uniós átlag 70%-a, amely adattal tényleg Bulgáriával holtversenyben a sor végén vagyunk. 

Ennek egyik oka az, hogy nálunk a legnagyobb az ország GDP-jén belül a kollektív fogyasztás, aminek nagyon jelentős része a déli határ védelme és a rezsicsökkentés fenntartására fordítódott tavaly is. Továbbá jóval többet költünk az családtámogatásokra, amiből számos elem a kollektív fogyasztást emeli, pl. a korábban már említett Erzsébet táborok, ingyenes tankönyvek, étkezés költsége is.

ami pedig abból fakad, hogy nem kaptuk meg az elvégzett, átadott, a lakosság által már használatba vett uniós fejlesztések pénzeit, s ezt értelemszerűen a magyar GDP-ből kellett előfinanszírozni. Ha megjönnek a pénzek, akkor ezek is a háztartások egyéni fogyasztását fogják növelni időben elcsúsztatva.

Mivel hazánkban a lakosság jóval nagyobb mértékben részesül a GDP kollektív fogyasztási részéből, így látható, hogy e mutató is kellőképpen elnagyolt, s nekünk, itt az Európai Unióban nem érdemes ezt használni a szegénység vizsgálatára, ha van sokkal precízebb is. Ezért javaslom, ha unión belüli országokkal kívánunk összehasonlításokat készíteni, akkor használjuk az szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők arányát. Ha mondjuk egy afrikai vagy ázsiai országgal kell összevetnünk magunkat, amelyre nem mérik ezt a precíz mutatót, akkor rá leszünk kényszerülve a kevésbé pontos adatra. 

Ahhoz pedig sajnos hozzá kell szoknunk, hogy a mutatók közül a baloldali huhogók előszeretettel mindig azt hangoztatják, amelyikkel rosszabbnak tudják a magyar állapotokat bemutatni.

A szerző munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa.

Borítókép: MTI/Mohai Balázs