Áder János: pünkösdkor már az új kezdetre készülhetünk

Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben - mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.

Az államfő oltásra szorgalmazza az embereket

A köztársasági elnök kívánatosnak tartaná, ha mindenkiben tudatosulna, hogy nem a öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje a mostani.

Az államfő a politikai közszereplőket arra kérte, hogy aki nem tud segíteni, legalább ne ártson! "Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek!" - fogalmazott Áder János, azt szorgalmazva, hogy minél többen oltassák be magukat, győzzék meg a családtagokat, ismerősöket, hogy ne az internetes "csodadoktorokra" és a politikai sarlatánokra hallgassanak, hanem az egészségügyi szakemberekre.

A már beoltottak mondják el másoknak, hogy az oltásnak többnyire nincs mellékhatása, vagy az nem olyan súlyos, mint a vírusfertőzés, a bizonytalankosók pedig vállalják az oltást - kérte tőlük.

Áder János: az egészségügyi dolgozók mozgósítsák utolsó erőtartalékaikat

A járványügyi szakemberekhez az államfő azzal fordult: tegyék túl magukat a nemtelen támadásokon, és csak a járvány mielőbbi legyőzésére koncentráljanak, az egészségügyi dolgozókhoz pedig azzal: mozgósítsák utolsó erőtartalékaikat, még ha ezt "kimondani sokkal könnyebb is, mint megtenni"!

Áder János hangot adott reményének is, miszerint, ha mindenki teszi a magáét, a következő ünnepen, pünkösdkor "már az új kezdetre készülhetünk".

Az államfő felidézte, hogy Magyarország több mint egy esztendeje, hogy "hadban áll", korlátok közé szorított szabadsággal, növekvő aggodalommal,' lemondással,' fájdalmas veszteségekkel. Egy éve még türelmet kért mindenkitől - emlékeztetett -, a háborús készültség azóta azonban napi tapasztalatunkká lett - fogalmazott.

Az államfő szerint égbekiáltó ostobaság az önjelölt virológusok oltásellenes véleménye

Felhívta a figyelmet a védekezés hőseire is, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak, elszántak, de fáradtak is, mégis töretlenül hisznek abban, hogy "a háborút meg fogjuk nyerni". Szólt azokról a drámai pillanatokól is, amikor egy-egy életért kell küzdeni, vagy időnként tudomásul venni a csata elvesztését, de arról is említést tett, hogy a védekezésben dolgozóknak kevesebb idejük marad családjukra, gyerekeikre.

Az államfő az "önjelölt virológusokra", az oltóanyaggal szemben kételyt ébresztőkre is felhívta a figyelmet és égbekiáltó ostobaságnak nevezte azt az állításukat, miszerint jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat. Vakcinát az első perctől szabadon választhatunk - hangsúlyozta, felelőtlennek nevezve a bizonytalanságot keltőket.

Akik pedig nem tudják eldönteni, kinek higgyenek, azoknak azt tanácsolta: azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy szeretnék-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit, megóvni családjukat, mielőbb szabadulni a korlátozások alól?

A nyájimmunitás fontosságára is emlékeztetett a köztársasági elnök

Mindezek eléréséhez az oltás az eszköz - mondta -, ahogy más járványok elkerülésében is ez segít. Más megbetegedések elleni vakcinák esetében sem merült fel a kérdés korábban: hol gyártották azokat - hangsúlyozta.

"Ha csak egyetlen hónappal előbb érjük el az úgynevezett nyájimmunitást, a legalább 70 százalékos átoltottságot, legalább öt-hatezer honfitársunk életét óvhatjuk meg" - mutatott rá az államfő.

MTI/Fotó: hirado.hu

2021. április 02. 11:53
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family