A vezetés közbeni telefonálás ellen buzdít balesete után Megyeri Csilla

Bizonytalanabbul vezet balesete óta Megyeri Csilla, aki a Mokka műsorában mesélt arról, hogy mi okozta a sérülésekkel járó autóbalesetét.

Egy figyelmetlen sofőr miatt szenvedett autóbalesetet az Ázsia Expressz korábbi szereplője, Megyeri Csilla.

A balesetet könnyű sérülésekkel úszta meg a magyar celeb, csupán  egy zúzódás lett a könyökén és megsérült a szeme. A másik autóban ülő lánynak azonban eltört a keresztcsontja.

"Mindenki szokta így vagy úgy nyomogatni a telefonját vezetés közben. A baleset okozója a GPS-t próbálta egyeztetni a mellette ülő lány telefonjával, mert nem egyezett a célpont iránya. De egy korrekt srácról beszélünk, majdnem mindennap felhív, hogy jól vagyok-e. Ez történt, így kellett ennek lennie" - mesélte a balesetről Megyeri Csilla.

Az influenszer elmondta, hogy már nem úgy vezet, mint régen, sokkal bizonytalabb lett. Hiába nem ő volt a hibás, megbélyegezte az eset.

"Azonnal el tudtam jönni, mondták is, hogy jó, ha egyből volán mögé ülsz és vezetsz" - tette hozzá Megyeri Csilla.

A baleset spirituális oldala és a vezetés közbeni telefon nyomkodás veszélye a teljes beszélgetésben hallgatható meg:

2021. április 22. 12:41
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Pontosan készen vannak a Tisza embereket megnyomorító elképzelései Deutsch Tamás szerint. Az EP-képviselő erről egy ...
Több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajnával szembeni légitámadása közben szerda hajnalban. A ...
Legénység nélküli motorcsónakok támadták az orosz hadikikötőnek otthont adó Novorosszijszkot - közölte Andrej Kravcs...
A Tisza Párt szorosan együttműködik a Donald Tusk-féle varsói vezetéssel, külön csapat dolgozik azon, hogy Magyar Pé...