A tanévkezdetig be kívánják oltani a 12-17 éveseket Portugáliában

A delta koronavírus-variáns által súlyosan érintett Portugáliában a tanévkezdetig be kívánják oltani a 12-17 éves korosztályt - közölte szerdán António Costa kormányfő a parlamentben.

A miniszterelnök hozzátette, hogy várják az egészségügy-minisztériumhoz tartozó Egészségügyi Hivatal engedélyét, és készek "közel 570 ezer fiatalt beoltani augusztus 14. és szeptember 19. között".

A mintegy 10 millió lakosú Portugáliában mintegy 6,3 millió ember kapta meg a védőoltás első adagját és 4,3 millió mindkettőt.

Az ország augusztus közepére a felnőtt lakosság 73 százalékát teljesen, 82 százalékát pedig az első adaggal be kívánja oltani - monda a szocialista kormányfő.

A célkitűzések elérése érdekében a kormány tárgyalni kíván az Európai Bizottsággal nagyobb mennyiségű vakcina előrehozott szállításáról - mondta szerdán Marta Temido egészségügy-miniszter.

Az uralkodóvá vált, először Indiában azonosított delta variáns az elmúlt hetekben a fertőzések számának ugrásszerű növekedését idézte elő. Az elmúlt 24 órában 13 halálesetet is jelentettek, azaz március közepe óta a legtöbbet az egészségügyi hatóságok adatai szerint.

Az országban 4376 új fertőzöttet regisztráltak, ebből 1744-et Lisszabon térségében. Február eleje óta szerdán volt a legmagasabb a napi új fertőzöttek száma, holott Portugáliában szigorú karanténintézkedések vannak érvényben.

A kormány éjszakai kijárási tilalmat vezetett be a fokozottan érintett településeken. Ugyanitt kibővítette a védettségi igazolvány használatát a szállodák, illetve a hét végén az éttermek igénybe vételéhez.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2021. július 22. 07:11
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Kirepültek a gyerekei, újradefiniálja önmagát.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz, mivel hazánk az egyetlen olya...
Magyar Péter lapít, a városvezetés másra mutogat, az utasok pedig életveszélyben vannak a lángoló buszokon. Ez a röv...