koronavírus

A rendőrség csaknem fele fertőzött Peruban

Peruban a nemzeti rendőrség a koronavírus által leginkább sújtott intézmény, a testületből 787-en meghaltak, több mint 50 600-an megfertőződtek, vagyis a dolgozók csaknem 50 százaléka érintett - közölte szombaton a belügyminisztérium.

A tárca vezetője, José Elice a helyi RPP rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a rendőrség az a közintézmény, ahol a koronavírus a legtöbb halálesetet okozta. A rendőrség, amely mintegy 120 ezer embert foglalkoztat, a világjárvány kezdete óta a védekezés frontvonalában van.

A perui orvosi kamara szerint az orvosoké a második leginkább érintett szakma, körükben szerdáig 502 haláleset történt. Peruban a világjárvány kezdete óta 195 ezren haltak meg. A latin-amerikai ország 33 millió lakosából 2,09 milliónál mutatták ki a fertőzést.

A miniszter azt mondta, hogy a februárban megkezdett oltási kampány visszaszorította a súlyos megbetegedések és a halálesetek számát a rendőrök körében, akiket az elsők között immunizáltak. A hivatalos adatok szerint Peruban mintegy 3,78 millió ember kapta meg a vakcina mindkét adagját, ami a lakosság 11,6 százalékát jelenti.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció: police.hu

2021. július 18. 06:23
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...
Négy testőr! Ez nem egy kalandregény címe, hanem az újságok címlapja, amely szerint a Korda-házaspárt négy smasszer ...
family