A Prisztás-családtól vette 2 milliárdot érő luxusvilláját a fővárosi közműholding vezére

Megdöbbentő szenzáció, hogy közvetlenül a hírhedt maffiózótól, Prisztás Józseftől és családjától vette a legalább 2 milliárdot érő ingatlanát Mártha Imre, illetve a családja nevén futó cég – írta a Metropol kedden.

Ahogy arról a lap már beszámolt, ez az a villa, amelynek teraszáról, illetve medencéje partjáról a munkásokat provokáló képeket tett közzé a fővárosi közműholding első számú vezetője. Innen gördül ki délutánonként, miután a szolgálati Skodát letette, Bentley márkájú, a világ milliárdosai által kedvelt autójával.

A beosztottjai által csak Gyurcsány-fiókának nevezett cégvezér időközben valóságos hajtóvadászatot indított azok ellen, aki révén kiszivárogtak az amerikai milliárdosokat megszégyenítő életvitelét bizonyító képek. 26 követőjét nyilvánította egyik-napról a másikra gyanúsnak, s azonnal letiltotta őket. A Metropol úgy értesült, hogy komoly személyes konfliktusok is lettek a gyanúsításokból, ráadásul Mártha Imre magánnyomozót is fogadott, hogy kiderítse, kik buktatták le.

Mártha Imre napról napra egyre több követőjétől szabadul meg. Mindenkit letilt, aki gyanúsnak talál.

A Karácsony Gergely-féle önkormányzat milliárdosa, a fővárosi közterületfenntartó, a FŐTÁV, a kertészet, a temetkezési vállalat és a kéményseprők nagyhatalmú vezetője a Metropol értesülései nyomán nagyon sok ismerősét személyesen is kifaggatta a napokban. Azt szeretné mindenáron megtudni, hogy ki szivárogtatta ki a luxusutakról, jachtozásról, alulöltözött hölgyekről készült, nagy vihart kavaró képeket.

De ennél is megdöbbentőbb, hogy Mártha Imre, illetve a közvetlen családtagjai nevén futó cég közvetlenül az egyik leghírhedtebb maffiózótól, Prisztás Józseftől, illetve annak családjától szerezte meg a legalább 2 milliárdra becsült svábhegyi luxusingatlant, ahol jelenleg kizárólag ő maga lakik…

Prisztás József a kilencvenes években dúsgazdag maffiózó hírében állt, többmilliárd forinttal, rengeteg ingatlannal és telekkel rendelkezett, vagyonát leginkább az éjszakai életben szerezte. A kilencvenes évek végén fényes nappal, az óbudai Ladik utcában lőtték közvetlen közelről fejbe. Ingatlanok miatt kellett meghalnia: egy kölcsönügyletben ugyanis ugyanazokat a nagy értékű ingatlanokat ajánlották fel neki is fedezetül, amiket Portik Tamásnak is. Prisztás és az Energol-vezér nem tudtak megegyezni az ingatlanokat illetően, Portik ezért megölette Prisztást, akire eleve féltékeny volt.

Mártha Imre luxusházának tulajdoni lapján pontosan követhető, hogyan szerezte meg a Mártha-család a maffiózótól, illetve annak meggyilkolása után az örököseitől a komoly vagyont érő ingatlant.

A 2 milliárd forintot érő ingatlan korábban Prisztás József legendás maffiózó tulajdona volt.

Időközben újabb fotók is eljutottak a Metropol szerkesztőségébe arról, hogyan provokál a megszerzett milliókkal Mártha Imre, akinek csak az óragyűjteményét 100 millió forint körülire becsülik közvetlen ismerősei.

A Metropol szerkesztőségébe beküldött képek egyikén látható például egy méregdrága zongora, amelyen a műkedvelő milliárdos gyakran saját maga szórakoztatja a baloldali elit tagjait, azokon a partikon, amelyeket a Prisztáséktól megszerzett villában ad.

A zongora ára használtan is 34 millió forint, újonnan pedig 50 millió forint körül kezdődik. A Steinway cég nem hoz nyilvánosságra árakat, minden egyes zongorája külön alku tárgya a világ leggazdagabb embereivel.

Minden Steinway & Sons zongorát kézzel készítenek el. Az eddigi legdrágább darabot 1,2 millió euróért (444 millió forint) vette meg egy műgyűjtő.

Egy másik, szintén a Metropolhoz eljuttatott kép már szinte említésre sem méltó, ezen a milliárdos közművezér éppen egy sokmilliós, elektromos szörfdeszkával dicsekszik. Földi halandók aligha ismerhetik a világ leggazdagabb embereinek ezt a luxus-sporteszközét, aminek ára alsó hangon 2 millió 300 ezer forintnál kezdődik.

Az Onean spanyol szörfdeszka-gyártó vállalat termékeinek ára 2-3 millió forintról indul.

Prisztás-villa, 40 milliós zongora, többmilliós szörfdeszka, és ez még nem minden.

A Gyurcsány-fióka név ellen tiltakozni próbáló fővárosi közművezér, akivel gyakorta és nagyon szívesen fotózkodik Karácsony Gergely főpolgármester, egy Írországból behozott versenylóval is provokálja a munkatársait. Mártha rendszeresen posztol fotókat egy Apache Girl nevű angol telivérről, ami egy bejegyzése szerint az angol arisztokrácia híres lóversenyén, az ascoti derbyn is megállná a helyét.

Ha így van, akkor a ló ugyancsak megérhet akár 100 milliót is, hiszen az angol királyi család kedvenc lóversenye, a Royal Ascot versenylovainak ára alsó hangon 200 000 angol font környékén kezdődik.

Apach-Girl hátán Mártha Imre, a fővárosi kőzműcégek vezére.

És miközben Mártha Imre, a fővárosi közműholding vezére így kérkedik a vagyonával, Budapesten spórolásból szemeteskukákat és jegyautomatákat szerelnek le, és melósokat rúgnak ki, akik a Metropolnak panaszkodnak arról, hogy folyamatosan rettegniük kell, mert féltik az állásukat…

Karácsony Gergely főpolgármester és kedvenc cégvezére, Mártha Imre, a fővárosi közműholding milliárdos vagyonával kérkedő ura

2021. december 28. 07:45
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family