A pléd a fináncok ellen sem véd a NAV szerint, Harley és Chili is besegített - videóval

Több mint 130 ezer szál magyar zárjegy nélküli, plédekkel letakart cigarettával száguldott az a csempész Vas vármegyében, akit a NAV fogott el a minap. A pénzügyőrök szerint a strandokon portyázó tolvajokkal szemben alkalmazott „pléddel letakarom, mintha ott sem lenne” módszer, velük szemben is hatástalannak bizonyult.

Hasonló jövedéki termékeket érintő bűncselekmények elkövetése kapcsán már korábban a pénzügyi nyomozók látókörébe került az a csempész, aki a 8-as számú főúton a megengedett sebességet jócskán túllépve közlekedett, ezért és az előzetes kockázatelemzési információk alapján a NAV munkatársai üldözőbe vették, majd a főútról leterelve megbilincselték. A helyszíni szemlén, a csempész kocsijának utasterében plédekkel letakart kartondobozokban több mint 130 ezer szál magyar zárjegy nélküli, közismert márkájú cigarettát találtak – számolt be az esetről a NAV közösségi oldalán a minap. 


Hozzátéve, hogy a csempészéshez használt jármű szemléjét követően a pénzügyi nyomozók házkutatást tartottak az elkövető otthonában is. Az ingatlan átvizsgálása során Harley és Chili, a NAV szolgálati kutyái extasy tablettákat találtak, azokat a területileg illetékes rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták, és kábítószer birtoklása miatt külön büntetőeljárást indítottak, az ekkorra már többszörös bűnelkövetővel szemben.

A helyszíni szemlén és házkutatáson talált, majd a lefoglalt magyar zárjegy nélküli jövedéki termékek után több mint 10 millió forint jövedéki és általános forgalmi adót nem fizettek meg, ezért a tetten ért csempészt a pénzügyi nyomozók jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

2023. augusztus 20. 16:01
Brutálisan csúcsbombázó a szurkolólány, de olyan derült ki róla, amitől hátast dobtunk – Fotók
Erre senki nem számított.
Forró fotóval mondott köszönetet a magyar reality sztár, erotikus képsorokat tett közzé
Mellét csupán egy falatnyi textil tartja a helyén.
Bajról árulkodhat a hajunk, érdemes a szakértő tanácsát megfogadnunk
Számos tünettől szabadulhatunk meg.
Megvan Magyarország pornófővárosa, itt a szexet néző települések toplistája - videóval
Ki kevesebbet, ki többet, van, aki állandóan, míg mások egyáltalán nem nézik. A legtöbben pedig tagadják, csakhogy a...
Meghalt a fiatal édesanya, 50 métert repült, édesapja megtörten nyilatkozott
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Tragédiába torkollt az esküvő
A nagy nap - szokták mondani, az esemény, amiről rengetegen álmodoznak és évtizedekig várnak. Aztán eljön, gyönyörű ...
Az életükbe került az utolsó fotó
Csináljunk egy vagány videót vagy képet, a legtöbbször így kezdődik, aztán egy szerencsétlen mozdulat vagy csak egy ...
Shrek rajongók, figyelem: Hamarosan bárki ingyen foglalhat két éjszakát az ikonikus mocsári kunyhóba
Az Airbnb szállásunk házigazdája pedig nem más lesz, mint Szamár.
Ezrek gyászolják az édesanyát
Egy 53 éves anyuka, Kozma Zsuzsanna pont úgy néz ki, mint egy huszonéves bombázó! Ha végigmegy a nagyfiával az utcán...
Hernádi Zsolt: Kulturális változásra van szükség a pazarlás ellen
A Mol a 35 éves hulladékgazdálkodási koncesszióval azt a célt tűzte ki, hogy teljesítse az Európai Unió újrahasznosí...
Fantasztikus szegedi győzelem a férfi kézi-BL-ben
Az újabb vereség után kirúgta edzőjét a tavalyi NB II-es meglepetéscsapat
Gyáván hallgat a régi indexesek blogja, a Telex a parlamentben hortyogva alvó alkalmazottjuk botrányáról
Szijjártó Péter: Nem avatkozom be Szlovákia belügyeibe, a Szövetség meghívására jöttem
Elképesztő bravúr: bejutott az Euroliga főtáblájára a DVTK női kosárcsapata

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.