A Pfizer Oroszországban is teszteli a Covid-19 elleni gyógyszerét

Engedélyt adott az orosz egészségügyi minisztérium a Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat PAXLOVID elnevezésű, a koronavírus okozta Covid-19 betegség kezelésére kifejlesztett gyógyszerének oroszországi klinikai tesztelésére - derült ki kedden a tárca által kiadott kutatási engedélyek állami nyilvántartásából.

2021. november 16. 14:22

A PAXLOVID november 12-én megkezdett, 2023. március 14-ig tartó tesztelésében Oroszország 8 régiójában 90 ember vesz részt 16 intézményben. A Vedomosztyi című gazdasági napilap szerint a készítmény hatásvizsgálatában több országban hétezer ember vesz részt.

A Pfizer korábban azt közölte, hogy az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett PAXLOVID a klinikai tesztelés második szakaszának eredményei alapján 89 százalékkal csökkenti a fertőzöttek kórházba kerülésének és a betegség halálos lefolyásának a kockázatát. A gyártó szerint a gyógyszer potenciálisan az első tünetek megnyilvánulása vagy fertőzött személlyel történt érintkezés után alkalmazható, szakintézményi ápolás nélkül.

Orosz sajtóforrások emlékeztetnek rá, hogy Nagy-Britannia november elején engedélyezte a molnupiravir tabletta alkalmazását, amelyet a Merck gyógyszergyár állít elő. A klinikai vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a gyógyszer alkalmazása 50 százalékkal csökkentette a kórházi kezelés és a halálozás kockázatát a különösen veszélyeztetett embereknél.

A Covid-19 ellen Oroszország által kifejlesztett gyógyszer, a MIR-19 túl van a klinikai vizsgálatok második fázisán. Ennek a készítménynek a hatóanyaga a vírus genomjának egy szakaszára hat, amivel megakadályozza a szaporodását.


Az orosz operatív törzs hétfői adatai szerint az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 36 816-cal emelkedett, ezzel 9 145 912-re nőtt az igazolt fertőzések száma. A napi növekmény 0,40 százalék, a tünetmentes esetek aránya 6,6 százalék. Az új koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1240-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 257 837-re nőtt.

A felépültek száma 34 161-gyel 7 846 448-ra gyarapodott. Az országban 1 041 627 aktív esetet tartanak számon.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 217,8 millió, az elmúlt napon pedig 370 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 939 126 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Az orosz online közlönyben megjelent tájékoztatás szerint egyébként szerdától megszűnik a koronavírusos-fertőzöttel érintkezett emberek karanténba vonulási kötelezettsége abban az esetben, ha az elmúlt fél év során megkapták a teljes védőoltásos kezelést, vagy átestek a betegségen, és a Covid-19 tünetei nem jelentkeznek náluk. Az érintetteken ugyanakkor 10-12 nappal a kontakt után szűrővizsgálatot kell elvégezni.

MTI/Fotó: Facebook/Pfizer

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a...
Tóth Andi és Andrei Mangra kéz a kézben sétálgattak
A Dancing with the Stars második évadának győztes párja, Andi és Andrei a Budapest Fashion Weeken jelentek meg együt...
Machetével támadt a diákjaival utazó tanárra az agresszív férfi
Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a férfi belekötött az egyik f...
Újabb életveszélyes büntetőfékezőt vett fel egy autós
A fedélzeti kamera rögzítette, ahogy büntetőfékezett a felelőtlen autós.
Legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában
Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismert...
Megindító John Travolta köszönetet mondó videóüzenete
Csodálatos módját választotta a világsztár a köszönet-nyilvánításnak. Egy családi videó-összeállítással köszöntötte ...
Otthon lábadozik Torgyán özvegye
Alaposan ráijesztett a szeretteire néhány héttel ezelőtt Torgyán József özvegye. Cseh Máriát mentővel kellett kórház...
50 felett is bomba formában van
Az én gyönyörű kolléganőm, Barta Sylvia 50 felett is hihetetlen bomba formában van. A csinos időjárás-jelentőnk titk...
Csecsemőként fogadták örökbe lányukat
Mindene remegett Miklósa Erikának, amikor 2015-ben valóra vált az álma: ő és férje örökbefogadó szülők lettek. Bíbor...
Megjelent az új dél-afrikai vírusvariáns Európában
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormán...