A magyar film napját ünnepeljük

Idén online filmesttel, régi és új magyar filmek vetítésével, valamint online animációs minifesztivállal ünneplik a magyar film születésének 120. évfordulóját.

2018 óta ünnepeljük április 30-án a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó magyar filmet A táncz címmel.

Az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával közösen ingyenes online filmestet szervez. A Sára Sándor, Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Tóth János, Bicskei Zoltán és Siflis Zoltán rövidfilmjeiből összeállított válogatás az Uránia webmozijában látható.

Egésznapos műsorfolyammal és filmekkel készül a közmédia.

A Duna Televízió a második magyar hangosfilmet, az 1931-es Hyppolit, a lakájt, a Meseautót, a Körhintát és az Aurora Borealis - Északi fény című drámát tűzi műsorára.

Az M5 nézői A sárga csikó nyomában című dokumentumfilmet, a Szerelem című filmdrámát, valamint Nemes Jeles László Saul fia című, Oscar-díjas alkotását láthatják. A Duna World a Mágnás Miska című fekete-fehér vígjátékot és Szabó István Oscar-díjas Mephistóját sugározza. Az M2 gyerekcsatornán klasszikus és kortárs magyar mesefilmekkel készülnek, az M2 Petőfi TV-n pedig a Macskafogó lesz látható.

A közmédia csatornái mellett magyar filmek legjobbjait vetítik az RTL, a TV2, az ATV, a HírTV és az HBO csatornákon. Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO és a Cinego is.

A Nemzeti Filmintézet Filmio nevű oldalán 15 felújított klasszikus lesz nézhető ingyenesen.

A filmintézet új honlapján (filmarchiv.hu/hu/120) egyebek mellett 120 év / 120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg a Filmarchívum gyűjteményéből. Online animációs minifesztivállal ünnepel a Római Magyar Akadémia. A Nemzeti Filmintézet Filmarchívumával együttműködésben létrehozott műsorban a legkiválóbb magyar rendezők alkotásaiból lesz látható válogatás az 1960-as évek elejétől a 1980-as évek végéig.

MTI

2021. április 30. 06:07
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd
Gyerekként intézetbe került, később rövid ideig az utcán is élt, gúnyolták az iskolában. Sokan csak úgy ismerik Bagi...
family
Ön mire költené a pénzét, ha megütné a hatos lottó főnyereményét? Van, aki luxusautóról, van, aki úszómedencés házró...
family
Demeter Richárd és Kerényi Virág divattervezők ismét meghódították a Budapest Central European Fashion Week nézőinek...
family
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family