Kohán Mátyás írásában kifejtette, hogy mindig is furcsállt egy dolgot a baloldalnál – nem feltétlenül a magyar baloldalnál, hiszen egyrészt az nálunk sok tekintetben más, másrészt több mindenben nem ért vele egyet –, hanem inkább a nyugati, hagyományos baloldalnál: ez pedig a bérlakások melletti következetes kiállásuk.
A baloldali gazdaságpolitika központi alapelve a társadalmi igazságosság: a tehetősebb rétegektől többet von el, hogy a legszegényebbek se éljenek nyomorban. Ennek érdekében hajlandó akár a gazdasági növekedést is kockára tenni magas társasági adókkal, progresszív jövedelemadóval, és kiterjedt szociális támogatásokkal. A gazdasági jobboldal ezzel szemben az egyéni szabadságot és érdemalapú rendszert hangsúlyozza: ezért részesíti előnyben az egykulcsos adót, az alacsony társasági adót és a korlátozott segélyezést.
Mégis, Németország leginkább baloldali pártjának zászlóshajója a lakbérplafon bevezetése. Az Egyesült Államokban a baloldal új kedvence, a várhatóan New York következő polgármesterévé váló Zohran Mamdani, hetvenmilliárd dollárnyi hitelből kétszázezer új önkormányzati, szövetkezeti bérlakást tervez építeni, stabil bérleti díjjal. Magyarországon pedig szinte reflexszerű a baloldal válasza minden lakhatási intézkedésre – legyen szó az eredeti CSOK-ról, annak városi vagy falusi változatáról, vagy a nemrég bejelentett, „Otthon Start” névre keresztelt, 3 százalékos fixkamatozású hitelről: a tehetősek támogatása helyett azonnali állami bérlakásprogramot követelnek.
Ez a jelenség a teljes nyugati világban, így Magyarországon is tetten érhető, pedig a bérlakás valójában az egyik legerősebb társadalmi egyenlőtlenséget újratermelő rendszer.
