A koronavírus megtörte az ingatlanpiacot

Hullámvasútra került 2020-ban a lakáspiac: a január-február még erősen indult, de a koronavírus magyarországi megjelenése márciusban megtörte a lendületet, a kereslet és az ingatlanpiaci forgalom ősszel állt vissza a tavalyi szintre, októbertől azonban megint a kivárás jellemezte a vevőket és az eladókat is a 2021-től életbe lépő lakástámogatások miatt.

A magyarországi lakáspiac már a koronavírus-járvány előtt lefékezett, a járványhatás pedig csak "rátett még egy lapáttal". Az adásvételek száma már 2019-ben csökkenésnek indult, 2020 pedig a lakásárakban is trendfordulót hozott - közölte Balogh László, az ingatlan.com ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette, a befektetési célú lakásvásárlók idén azzal szembesülhettek, hogy a bérleti díjak csökkennek, ráadásul a lakásárak is a csúcson vannak. A hozamok csökkenése miatt újabb ingatlan vásárlása számukra már nem volt jó üzlet, ezért idén már a saját célra vásárló vevők uralták a lakáspiac keresleti oldalát.

A járvány miatt az idén a külföldi vásárlók távol maradtak a piactól, így a lakásárak elkezdtek a hazai vásárlók anyagi lehetőségeihez igazodni. A külföldi turisták eltűnése miatt pedig a rövid távú lakáskiadás is leállt 2020-ban, ami lejtőre küldte az albérletárakat.

A portál adatai szerint idén majdnem minden településméretre jellemző volt az árcsökkenés. Átlagosan 6 százalékkal csökkent a magánszemélyek által eladott lakások négyzetméterára egy év alatt.

Akik idén adták el a fővárosi lakásukat, a járvány magyarországi megjelenése előtt, februárban még négyzetméterenként átlagosan 722 ezer forintot kaptak érte, decemberben már csak 681 ezer forintért lehetett értékesíteni. A többi városban is 6,4 százalékkal, 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a lakások négyzetméterára február óta, a községekben pedig 2,6 százalékkal 203 ezer forintra. Kivételként a megyei jogú városokat említették, amelyekben 4,2 százalékkal 379 ezer forintra nőttek az átlagos eladási négyzetméterárak.

Az ingatlanhirdetési portál arra számít, hogy 2021-ben az állami lakásprogram új elemei, a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a családi otthonteremtési kedvezménnyel épülő lakások illetékmentessége mellett a 3 milliós lakásfelújítási támogatás segítheti majd a piac élénkülését.

Balogh László szerint érezhető drágulás nem várható, mert a megfizethetőség plafonja közelében vannak a lakásárak a legtöbb településen, a piaci élénkülés 2021-ben inkább az adásvételek számának növekedésében lesz tetten érhető.

MTI/A fotó illusztráció

 

2020. december 27. 13:04
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
A Harcosok órája című műsor első adásának Orbán Viktor volt a vendége. A miniszterelnök Németh Balázzsal beszélgetet...
A Harcosok Órája podcast legelső vendége Orbán Viktor miniszterelnök.
Kormányváltással próbálkozott a Samantha Power vezette USAID a 2022-es országgyűlési választásokon, Joe Biden megbíz...
időjárás-jelentés, 2025. július 27., vasárnap
13 ÉVIG BEZÁRVA - Csak a Naplóban szólal meg az a 13 éves mezőtúri lány, akit a saját édesanyja tartott fogva. A nő ...
family