A Fidesz kilép az Európai Néppárt frakciójából

A Fidesz 12 európai parlamenti (EP) képviselője kilép az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, azt követően, hogy az EPP frakció olyan alapszabály-módosítást fogadott el, amely a koronavírus világjárvány közepette korlátozná a demokratikusan választott EP-képviselők jogait - közölte a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja sajnálatosnak és politikailag elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy naponta többezer európai ember életét követelő járvány idején az EPP frakció "kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait".

Azt közölték, hogy a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja több alkalommal kifejezte jogi és politikai aggályait a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében, az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat - jelentették ki.

A delegáció álláspontja szerint, minden körülmények között maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését, és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint, a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz - írták.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja serdán megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

2021. március 03. 09:01
Több embert késsel megöltek egy ausztráliai bevásárlóközpontban, az elkövetőt lelőtték
Egy férfi szombaton egy forgalmas sydney-i bevásárlóközpontban késsel megölt öt embert, többeket megsebesített - köz...
Súlyos felvonóbaleset: Több gyerek megsérült
Az utasok a hegyoldalba zuhantak.
Nőket vehetett célba a sydney-i késes ámokfutó
Hat halálos áldozatot követelt a késes ámokfutás.
Rendőrök lepték el Budát, fény derült egy pár nappal ezelőtti nagyszabású akcióra
Az akció minden bizonnyal sikeresnek mondható.
Klímaaktivisták varsói hidakat próbáltak lezárni
A rendőrség megakadályozta az akciót.
Meghalt 101 évesen Peterdy Márta
Százegy éves korában meghalt Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka.
Beszorult a papírprésbe egy áruház dolgozója, tűzoltók és mentők lepték el a raktárat
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a férfit.
Nem engedtek át egy férfit a győri zebrán, sajátos módszerrel állt bosszút - Fotó
Egy pillanatig sem gondolkozott.
Szentkirályi Alexandra: a fővárosi vezetés sorsukra hagyta az állatokat
A jelenlegi fővárosi vezetés sorsukra hagyta az állatokat, Karácsony Gergely főpolgármestersége idején az állatvédel...
Varga Mihály: a kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását
Magyarország gazdasági szuverenitását úgy tudjuk erősíteni, ha a magas minőségű gyártás mellett a fejlesztéseket is ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.