90 millióért árulta a szerelmet egy baranyai nő, férje és sógora is lebukott

Idős férfit vert át egy 31 éves Baranya vármegyei nő, akit hátulról férje irányított, míg sógora fektette be a kicsalt pénz egy részét. A nőnek Németországban, míg a két férfinak itthon kellett felelnie tettéért. A pécsi rendőrök most zárták le a nyomozást.

Egy Baranya vármegyei nő számláján gyanús pénzmozgásokat észlelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még 2021-ben, és emiatt a banki ügyletet a pénzintézet felfüggesztette.

A rendőrség is nyomozásba kezdett és egyből zár alá vették a feltehetően csalásból származó pénzösszeget, mely több mint 230 ezer euró volt, ami mai árfolyamon számolva meghaladja a 90 millió forintot – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy a pénzt egy 74 éves német férfi utalta át a nőnek, akivel Olaszországban ismerkedett össze. Mivel közeli viszonyba kerültek, a hazautazásukat követően is tartották a kapcsolatot telefonon. Miután bizalmivá vált közöttük a viszony, a nő elhitette az áldozattal, hogy egy rokonának szervátültetésre van szüksége. Majd azt állította, hogy az orvosnak nem tudják kifizetni a pénzt, mert jelentős összegről van szó, amit képtelenek előteremteni. Az idős férfi ekkor ajánlotta fel a segítségét, majd utalta át a hatalmas összeget. Miután a hatóságok zárolták azt, a nő még arra is rávette a férfit, hogy utazzon Magyarországra, és személyesen adja át neki a megígért pénzt, ami meg is történt.

A fotó illusztráció (police.hu)

A szálakat a pécsi nyomozók a müncheni rendőrséggel közösen derítették fel, majd a bizonyítékok alapján a nő ellen a német rendőrség elfogatóparancsot bocsátott ki csalás miatt. Rövid időn belül a magyar rendőrök segítségével Budapesten fogták el a nőt, majd átadták a német igazságügyi szerveknek. A Müncheni Kerületi Bíróság még 2022-ben 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt.

A nővel szemben Németországban folyó eljárással párhuzamosan a pécsi rendőrség is nyomozott. Bizonyítékaik alapján a szálak a nő 30 éves férjéhez, illetve annak 22 éves öccséhez vezettek. A gyanú szerint a nőt férje vette rá a csalásra, ő volt a bűncselekmény értelmi szerzője, míg a férj öccse a megszerzett összeg egy részéből ingatlanokat vásárolt Baranya, illetve Pest vármegyében.

A nyomozók az információk beszerzését követően tavaly nyár végén intézkedtek az ingatlanok zár alá vételéről, míg a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A férjet csalás miatt, míg öccsét pénzmosás miatt. Az ügy pikantériája, hogy a fiatalabbat a börtönben tudták csak kihallgatni, mivel egy Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál folyó csalási ügyben letartóztatták.

A pécsi nyomozók a napokban fejezték be a nyomozást a két férfival szemben, majd az iratokat vádemelési javaslattal adta át a Pécsi Járási Ügyészségnek.

2025. március 08. 12:12
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...