72 éves asszonyt erőszakolt meg egy férfi a Népligetben, miután levágta lábáról a nyomkövetőt

Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy még vasárnap tett feljelentést az asszony, miszerint egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette a mobiltelefonját.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök addigra már elfogták, ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Az eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket - tették hozzá.

A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően - még a feljelentés előtt - a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.

A férfit szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire.

A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására - áll a rendőrségi közleményben.

MTI/Fotó: police.hu

Korábbi cikk:

Sokkoló részletek: autista lányát erőszakolta meg egy kesznyéteni férfi

Egy ezrest és egy cigit adott a gyereknek a szexért a baranyai férfi

2022. szeptember 07. 08:10
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family