70 éves lenne a filmikon, Patrick Swayze

Hetven éve, 1952. augusztus 18-án született Patrick Swayze amerikai színész, táncos, énekes, a Dirty Dancing és a Ghost sztárja.

Patrick Wayne Swayze a texasi Houstonban jött a világra, anyja a Houston Jazz Balett Társaság igazgatója volt, aki Patrickot még kisgyerekként bevezette a balett világába. A fiú tinédzserként egy időre szegre akasztotta a balettcipőt és inkább a tornát, az úszást és a labdarúgást gyakorolta. A középiskola után sorra kapta az atlétikai és a táncösztöndíjas egyetemi ajánlatokat, végül az atlétika mellett döntött és a houstoni San Jacinto College diákja lett. Két év múlva otthagyta az iskolát és a Disney-jégrevüvel turnézott Hófehérke hercegeként. Hazatérése után beleszeretett Lisa Niemibe, anyja tizenhat éves balettnövendékébe, akivel 1975-ben házasságot kötött.

1972-ben New Yorkba utazott, hogy folytassa tánckarrierjét. Bekerült a Harkness és a Joffrey Ballett Társulat tagjai közé, azonban egy korábbi sportsérülése és az operációt követő sebfertőzés miatt el kellett búcsúznia a balettől. 1976-ban áttért a színészi pályára, és a Broadwayn a Goodtime Charley-val debütált. Szerepelt a West Side Story-ban is, majd a Grease-ben övé lett a főszerep.

Színpadi sikereire a film fővárosa is felfigyelt, Hollywoodot a görkorcsolya-tehetségével nyűgözte le a Skatetown, USA című első filmjével. Repertoárját televíziós filmek is gazdagították, a M*A*S*H című sorozatban egy leukémiás beteget alakított. A Francis Ford Coppola által 1983-ban rendezett Kívülállókban mások mellett Tom Cruise és Matt Dillon oldalán mutatta meg színészi tehetségének drámai oldalát.


A nagy filmcsillagok közé a romantikus-zenés Dirty Dancing sikere repítette Swayze-t 1987-ben.
Ebben Johnny Castelt, a jóképű tánctanárt alakította, teljesítményéért megkapta első Golden Globe-jelölését. A mindössze 5 millió dollárból készült Dirty Dancing bevétele már a tizedik napon túllépte a 10 millió dollárt, végül 1987 legjövedelmezőbb filmje lett 170 millió dolláros nyereséggel. Swayze a filmben elénekelte a She's Like the Wind című részben saját szerzeményét, amely azonnal az amerikai slágerlisták élére ugrott.

Karrierjének legnagyobb sikere az 1990-ben készült Ghost volt, amelyben Demi Moore és Whoopi Goldberg oldalán játszotta el a tragikus véletlen folytán elhunyt Samet. A filmért újra Golden Globe-ra jelölték, a People magazin a legszexisebb 50 férfi közé választotta. Következő filmjei közül kiemelkedik az 1991-es Holtpont című akcióthriller, majd az 1995-ben bemutatott Wong Foo, kösz mindent!, ez utóbbiban transzvesztitát alakított, és harmadszor is Golden Globe-ra jelölték.


1998-ban komolyan megsérült az Üzenetek a gyilkostól forgatásán, leesett egy lóról és fának csapódott. Csak nagyon lassan épült fel, sérülései további karrierjére is kihatottak. A következő években Melanie Griffith társaságában játszott a Mindörökké Lulu című filmben, főszerepet kapott a Négyen résen című alkotásban Billy Bob Thornton és Charlize Theron oldalán, egy cameót (kis szerepet, amelyben önmagát alakítja) is elvállalt a Dirty Dancing folytatásában. A mozi azonban nem lett nagy siker. Sikert aratott viszont az Ikon című tévéfilmben, a 2005-ben készült Az eltakarítónőben, valamint a 2007-es Karácsonyi csoda című moziban is.

2008-ban kiderült, hogy végső stádiumban lévő hasnyálmirigyrákban szenved. Minden képzeletet felülmúló erővel küzdött a kórral, még egy televíziós krimisorozatot is leforgatott A fenevad címmel, de a reklámkampányban már nem tudott részt venni. 2009. szeptember 14-én, 57 éves korában meghalt Los Angelesben. Halála után nemsokkal jelent meg önéletrajzi kötete, majd 2012-ben publikálták özvegye, Lisa Niemi Swayze memoárját, amelyben férje rák ellen folytatott fájdalmas küzdelméről vallott.

MTVA Sajtóarchívumának portréja/Címlapfotó: @DirtyDancingMov/Twitter

2022. augusztus 18. 12:37
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájé...
A Szent István Intézet és a CitizenGO Magyarország petíciót indított vasárnap a Kétfarkú Kutya Párt önkormányzati ké...
A magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból, senki sem döntheti el rajtunk kívül, hogy ...
Peti, te, hallod-e! Látom, még a vasárnap délelőttjeidet is gyűlöletkeltéssel töltöd – válaszolt Magyar Péternek köz...
Nagy-Britannia egyik legnagyobb tüntetést tartották meg szombaton Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárt...