62 millió forintnyi drog volt a dílercsaládnál

Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.


A napokban tartott rajtaütéssel több mint 16 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 62 millió forint.

Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A nyomozók több tucat olyan fogyasztót azonosítottak, akik tőlük vásárolták a különböző kábítószereket.

Az elosztóközpont vélhetően a házaspár budai társasházi lakásában volt. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, de még hasis is. A lakásban volt digitális mérleg, fóliázógép, vákuumfólia, nejlontasakok, vagyis minden olyan eszköz, amely a porciózást segítette. A drog mellett a rendőrök találtak több mint 9 millió forint készpénzt és mintegy 23 ezer eurót, valamint egy széfet is.


A család elfogott négy tagját - a 28 éves és a 30 éves férfit, utóbbi 41 éves feleségét, valamint az 50 éves apát - kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat. Rajtuk kívül egy embert szintén eljárás alá vontak, neki kábítószer birtoklása miatt kell felelnie, szabadlábon védekezik - írták.

A nyomozók vizsgálják a gyanú szerint különböző forrásokból származó kábítószerek terjesztésének útját is. A gyanúsítotti kör valószínűleg bővülni fog - áll a közleményben.

MTI/Fotók: police.hu

2022. június 24. 10:02
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...