35 késszúrással ölte meg a focista Révész Zsuzsát, letartóztatták a fiatalt

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2024. december 5-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a II. kerületben szombaton elkövetett emberölés elkövetésével gyanúsítanak - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-t.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. november 2-án este 35 késszúrással megölte volt barátnője édesanyját - idézték fel.

Az ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében a gyanúsított letartóztatásának elrendelését indítványozta - tették hozzá.

Mint írták: a férfi a terhére rótt bűncselekmény elkövetése után elhagyta a helyszínt. A hatóságok a fővárostól távol fogták el.

Felidézték, hogy a gyanúsított és a sértett lánya között hosszabb ideig tartó, viharos párkapcsolat volt. A lányát ért bántalmazások miatt a sértett közvetlenül az előtt tett feljelentést, hogy a férfi rátámadt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított "labilis", több alkalommal fordult erőszakosan önmaga, illetve a sértett lánya ellen, mindezek miatt alappal valószínűsíthető, hogy szabadlábon hagyása esetén megpróbálná befolyásolni a tanúkat, illetve a bizonyítást egyéb módon veszélyeztetné vagy meghiúsítaná - fűzték hozzá.

A gyanúsított ugyan büntetlen előéletű, ám tekintettel a férfi "habitusára", a bűncselekményt megelőző magatartására és az elkövetés körülményeire, alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el. Ezért a bíróság úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók.

A végzés nem végleges - olvasható a közleményben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap közölte, hogy kevesebb mint kilenc óra alatt elfogtak a rendőrök egy 18 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több késszúrással megölt egy 51 éves nőt Budapest II. kerületében.

Akkor azt írták: a 18 éves férfi szombaton 18 óra 50 perc körül késsel több alkalommal megszúrta volt barátnőjének édesanyját. A mentőszolgálat munkatársai megpróbálták újraéleszteni a nőt, de az életét már nem tudták megmenteni.

Beszámoltak arról is, hogy a gyanúsított megtagadta a vallomástételt.

MTI

2024. november 05. 17:54
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Frontálisan ütközött két autó csütörtökön délután Makón.
Magyar Péter és a Tisza Párt meg akarja akadályozni, hogy a kormány kikérje a magyar emberek véleményét. Miután kide...
Óvodai alkalmazott ellen emeltek vádat két óvodás sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt - tudatta a F...