251 centiméter hosszú és 111 kilogramm, egy órán át tartott a nemesnádudvari víziszörny fárasztása

Óriásfogással büszkélkedhet egy helyi horgász.

Kiss Ferencnek, a nemesnádudvari Tőzeges-tó tógazdájának nem mindennapi élményben volt része a minap, ugyanis pecázása során egy 251 centiméter hosszú és 111 kilogramm nehéz óriás harcsát fogott ki a 14 hektárnyi vízből – írta meg a Pecaverzum.

A szerencsés horgász egy órán át, csónakból fárasztotta az állatot.

Behúztam a lábam közé a botot, és leszúrtam a karót, mert ha ezt nem teszem, még mindig csónakáznánk. Több helyre is beakadt, de felfűzni sehová sem tudta magát, így mindig sikerült kibogozni valahogy

– mesélte a lapnak.

Fotó: Pecaverzum hivatalos Facebook-oldala

Végül a bátor férfi a harcsa szájába nyúlt, úgy húzta ki a partra. Ezt követően megörökítették a kivételes fogást, majd visszaengedték a vízbe. Bár a tógazda utólag már megbánta döntését.

Visszaengedtük, de nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert ezek nagyon sok halat fogyasztanak. Már rájöttem, hogy az ekkora harcsák ilyen vizekben nem kicsi károkat okoznak. Tettünk bele korábban gyönyörű, tenyeres sügéreket több millió forintért, és két hét alatt kiették az egészet

- mesélte Ferenc. 

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. június 05. 13:37
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Exek 100 milliós játszmája: Zoli sztoriján ledöbbent a stúdió
Ilyen szürreális történetet ritkán lehet hallani.
Nem bírta tovább, Radics Gigi elhagyta a stúdiót
Betelt nála a pohár.
Balesetben meghalt a korábbi válogatott középpályás
Autóbalesetben meghalt pénteken Nikola Pokrivac, aki 15-ször szerepelt a horvát labdarúgó-válogatottban.
Csecsemőrablás történt Pécsen, három vármegye rendőrei indítottak hajtóvadászatot
Elragadta négy hónapos babát, berakta a kocsijába és elhajtott vele.
Durva bunyót vettek videóra a Blahán, csaknem egy órán át püfölték egymást
Részegen randalírozott egy férfi a Budapesten a Blaha Lujza téren a minap. Üvöltözött mindenkivel, aki az útjába ker...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.