24 óra alatt két embert lőttek agyon a rendőrök Franciaországban

Franciaországban rendőrök szerdán két különböző helyen lelőttek két embert, akik igazoltatás közben ellenálltak: egy férfit egy közúti igazoltatás során sebeztek halálra a déli Nizzában, egy nőt pedig az északnyugati Rennes-ben egy kábítószer-ellenes razzia keretében.

2022. szeptember 08. 08:37

Nizzában a rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy autó veszélyesen, cikkcakkban halad a város körüli körgyűrűn. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendőrök jelezték a sofőrnek, hogy kövesse őket, de a jármű gyorsítani kezdett, először eltűnt a szemük elől, majd "beragadt" a forgalomba, s amikor visszafordult, szembetalálta magát a rendőrök gépkocsijával, amelybe többször belehajtott. Két rendőr könnyebben megsérült. Az egyik rendőr ekkor kiszállt a járműből, és egyszer rálőtt a sofőrre, aki a helyszínen életét vesztette.

Anthony Borré, Nizza polgármester-helyettese az AFP hírügynökségnek elmondta: a harminc év körüli tunéziai férfi egy éve élt a régióban. Jogosítvány nélkül vezetett egy helyi rendszámú gépkocsit, amelyről kiderült, hogy lopott.

A nizzai ügyészség két eljárást indított az ügyben: az egyiket hivatalos személyi elleni emberölési kísérlet miatt, a másikat pedig a rendőr általi nem szándékos emberölés miatt.

 


Néhány órával korábban egy 22 éves nő meghalt és egy 26 éves férfi megsebesült Rennes-ben egy kábítószer-ellenes rendőrségi razzia keretében.

Philippe Astruc rennes-i ügyész elmondta: a szerda hajnali egy órakor lezajlott incidensben a rendőr azért használta egyszer a szolgálati fegyverét, mert amikor a kollégái a razzia keretében igazoltatni próbálták egy gépkocsi utasait, azok ellenálltak. A sofőr, akit kábítószer-kereskedelem miatt nyilvántartották, a karján megsebesült, az utasa a helyszínen meghalt a továbbpattanó lövedéktől.

Yoann Leandri, az egyik rendőrszakszervezet tagja az AFP hírügynökségnek elmondta: a sofőr szándékosan a rendőrök közé hajtott.

Ebben az ügyben is két eljárás indult: a rendőrség felügyeleti szerve halált okozó szándékos erőszak gyanúja miatt vizsgálódik, míg a rennes-i bűnügyi rendőrség hivatalos személy elleni emberölési kísérlet miatt indított eljárást a sofőr ellen.

Rendőrségi források szerint tavaly 14 240 olyan eset közül, amikor is állampolgárok megtagadták az igazoltatást, 157 alkalommal használták a rendőrök "szolgálati fegyverüket mozgó jármű ellen".

Bő egy héttel ezelőtt egy igazoltatásnak szintén ellenálló férfit lőtt agyon egy francia rendőr a belga határ mentén található Neuville-en-Ferrain településnél.

MTI/Fotó illusztráció (Shutterstcok)

Padlóra küldte a válás
A Sztárban sztár leszek! versenyzője az egész országot könnyekig hatotta. Snóbli Zoltán a kisfiával érkezett a stúdi...
Felgyorsult az idő?
Ugye mennyivel lassabban telnek az órák, ha valami olyat teszünk amihez nincs kedvünk, ezzel szemben például egy jóh...
A múlt terheit cipeljük
Korábbi hibáink visszahullanak a fejünkre. Hatalmas teherként nehezedik ránk mindaz, amit eddig csak a szőnyeg alá s...
Tragédiák sebeit gyógyítják be
Emberek életét változtatják meg, önbizalmat adnak és reményt egy új életre. Van, akinek egy szörnyű tragédia sebeit ...
Generációk öröklik a szépséget
Generációkon át örökölhető a szépség, és ez a sztárvilágban még inkább nyomon követhető. Ott van például Kandász And...
Röhögőgörcsöt kaptak
Volt, aki 9 hosszú órát utazott csak azért, hogy a zsűri elé állva valóra váltsa álmát a Sztárban sztár leszek! szín...
Visszatért, Majkának akart bizonyítani
Hisz az újrakezdésben és a megbocsájtásban Kaly Roland. Egy év elteltével visszatért a TV2 stúdiójába, hogy bebizony...
Egyszerre szomorkodhatunk és örülhetünk a jövő heti időjárás miatt
A hét első felére még nem igazán érdemes kinti programokat szervezni, a hét második fele viszont már barátságosabb k...
Újabb balhé a zsűriben
Megint egymásnak feszülnek a mesterek, mi már azt is tudjuk, hogy miért veszik össze igen csúnyán Pápai Joci és Majk...
Felborult egy fiatalokkal teli autó Hódmezővásárhelynél, fotókon a baleset
A három fiatal Hódmezővásárhely és Maroslele között balesetezett.