200 éves, kihaltnak hitt madárfaj tojására bukkantak a kutatók

A tudósok szerint ez az egyetlen példánya a rég elfeledett fajnak. 

A tojásra nemrégiben Tasmania területén bukkantak a kutatók egy homokdűne alá temetve. Az eddigi megállapítások szerint egy nagyjából 200 évvel ezelőtt kihalt, törpe emu tojása lehet. A faj különlegessége, hogy példányai jóval kisebb termetűek voltak közeli rokonaiknál, mintegy 44 százalék az eltérés.

A törpe emuk egy evolúciós folyamat miatt zsugorodtak össze, amikor az utolsó jégkorszak során a tengerszint alacsonyabb volt, majd később a gleccserek olvadásnak indultak, és az ausztrál partvidéken rengeteg sziget jött létre. Az itt elszigetelt körülmények között élő emuk pedig zsugorodni kezdtek, ugyanis ez tette számukra lehetővé testhőjük megtartását, valamint a kikelés után így tudtak azonnal táplálékot keresni.

Az, hogy hogyan maradhatott a tojás ennyi éven át észrevétlen, még a tudósok is csak találgatni tudják. Julian Hume paleontológus a londoni Nemzeti Történeti Múzeumból azt nyilatkozta, ez az egyetlen fennmaradt törpe emu, amiről tudomásuk van – írta meg a La Stampa.

 

A címlapfotó illusztráció

2021. június 07. 12:28
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Mindent el fog veszíteni, ezt mondta az a váci családapa, aki évekre börtönbe kerülhet, mert elgázolt egy fiatalt, a...
Érzelmes és fordulatos pillanatok várják a nézőket a Házasság első látásra legújabb epizódjaiban.
Mindene odaveszett egy mikebudai családnak, miután szerdán éjjel kigyulladt az otthonuk. A tűz pusztításáról elképes...
Fojtogatta a húgát, majd egy láncfűrésszel szétvágta a bejárati ajtót egy 19 éves férfi Pápateszéren. Lerészegedve m...
Árokba borult egy kamionos, miután átszakította a szalagkorlátot az M5-ösön, Balástya közelében. A törmelékek minden...