2 milliárd eurós drónpénz Ukrajnának: von der Leyen titokzatos bejelentése felkavarta az európai közvéleményt

Az Európai Bizottság elnöke kedden közölte: „Összesen 2 milliárd eurót fognak most drónokra költeni”, de arról nem árult el részleteket, honnan származik a pénz.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden reggel Mark Rutte NATO-főtitkárral közös nyilatkozatában sokkoló bejelentést tett: Ukrajna rövidesen 2 milliárd eurót kap drónok beszerzésére – írta meg az Euractiv.com.

Összesen 2 milliárd eurót fognak most drónokra költeni

– fogalmazott von der Leyen, aki szerint ez „lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy növelje kapacitását és kihasználja teljes kapacitását, valamint az EU számára, hogy profitáljon ebből a technológiából”.

A Bizottság elnöke ugyanakkor nem részletezte, hogy a hatalmas összeg pontosan honnan származik. Az Euractiv emlékeztet: von der Leyen korábban már beszélt egy Drón Szövetségről, amelyet a G7-ek által felajánlott, összesen 6 milliárd euró értékű hitel előrehozásával finanszíroznának.

A bejelentés részeként von der Leyen hangsúlyozta: „Strukturálisabb megoldásra van szükségünk Ukrajna katonai támogatására.” A Bizottság javaslata szerint az oroszországi befagyasztott eszközök hozamát jóvátételi kölcsönökként lehetne felhasználni Kijev javára.


Fontos részlet, hogy az elképzelés – von der Leyen szavai szerint – „nem a vagyon lefoglalásáról” szól, hanem arról, hogy a pénz kölcsönök formájában érkezzen, részletekben, amelyeket Kijevnek vissza kell fizetnie, „ha Oroszország jóvátételt fizet”.

A Bizottság elnöke hozzátette:

Meg fogjuk erősíteni védelmi iparunkat azáltal, hogy biztosítjuk, hogy a hitel egy részét európai és európai szintű beszerzésekre fordítsuk.

A bejelentés közben az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az X-en sürgette szövetségeseit, hogy havonta 1 milliárd euró értékben szállítsanak amerikai fegyvereket az ukrán hadseregnek. Ezeket a NATO és Washington koordinálná a PURL mechanizmus keretében.

Mark Rutte NATO-főtitkár üdvözölte von der Leyen javaslatát, és „kiváló ötletnek” nevezte az Európai Bizottság tervét, amely egy „drónfal” kiépítését célozná az EU és a NATO keleti határán. A javaslatot már szerdán Koppenhágában vitatják meg az uniós vezetők, ahol a Bizottság kiemelt prioritásként terjeszti elő az ügyet.

2025. szeptember 30. 10:58
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 30., kedd reggel
„Minél több helyről, minél több forrásból és minél több útvonalon kell energiát vásárolni.”
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta a kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott. A kegyetlen...
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vál...