17-szer szúrta meg testvérét a tápiószelei férfi, egy 11 éves fiút is meg akart ölni

Azt mondta testvére támadt rá egy baltával, ezért szúrta meg 17-szer. A gyilkos most azt mondta a bíróságon, hogy a villanyszámlán vesztek össze.

Csak az első három szúrásra emlékszik a 17-ből. Ezt mondta a 60 éves férfi, aki közös, tápiószelei otthonuk kertjében késelte halálra saját testvérét két éve. Azt állítja önvédelemből szúrta mellkason, mert öccse baltával rontott neki.

Ő támadott nekem baltával, én meg észrevettem, beszaladtam a konyhába késért, hogy én is védekezzek, ne hagyjam magamat megölni. Mert azt mondta ketté választja a hajamat, valahogy így mondta

– mondta a férfi a bíróságon.

A gyilkos öccse 11 éves kisfiára is rátámadt, aki baseball ütővel kelt apja védelmére.

A fiának mondta, hogy üsd agyon, üsd agyon! Még üssed! És akkor kettőt adott, hármat adott, aztán már csillagokat láttam majdnem, azt azért hagytam őt ott, és akkor a gyereket meg megriasztottam, útközben szaladtam utána, de csak toporzékoltam

– részletezte a vádlott.

A gyerek ruháján mindenhol édesapja vére volt, a szomszédhoz rohant segítségért, aki nyilatkozott a Tényeknek.

Borzalmas volt, a kisfiú mondta, hogy meg akarták ölni, átszaladt, átugrott a kapun

– árulta el a szomszéd.

Az általános iskolás kisfiú sokkos állapotban volt, azt mondta nagybátyja őt is meg akarta ölni.

Az ügyész kérdésére a férfi bevallotta, hogy meg is fenyegette a gyereket.

Igen, hogy megöllek, elkaplak, de hát azt nem gondoltam komolyan

– tette hozzá a gyilkos.

A házban a 60 éves M. József élt 58 éves öccsével és annak 11 éves kisfiával. Az áldozat felesége már korábban elmenekült otthonról, a két férfi alkoholizmus miatt. A testvérpár a villanyszámlán veszett össze.

A férfi a gyilkosság után elmosogatta a véres kést. Ezt azzal magyarázta, hogy koszosan sosem teszi el a konyhai eszközöket.

Ezután bezárkózott, a TEK fogta el. 17 év börtönt kért az ügyészség a férfi ellen, aki beismerte a gyilkosságot, de nem fogadta el a javasolt büntetést, ezért szeptemberben tárgyalással folytatódik az ügy.

2025. április 29. 16:27
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
PUSZTÍTÓ - Elképesztő erejű villámárvíz csapott le Somogy vármegyére, több településen a víz házakat öntött el, az u...
A 200. jubileumi Anna-bál minden eddiginél nagyszabásúbb volt. Nem csoda, hogy a sztárok is kíváncsiak voltak rá. A ...
family
Romantikával és szenvedéllyel átszőtt forró zenei utazás! Különleges estet rendeztek Musical & More címmel a budapes...
family
időjárás-jelentés, 2025. július 28., hétfő