elképesztő

15 éven át kapott fizetést anélkül, hogy egyetlen órát is dolgozott volna

Egy olasz férfi 15 éven át 538 ezer euró (195 millió forint) fizetést vett fel anélkül, hogy egyetlen órát is dolgozott volna.

A 66 éves férfi, papíron egy kórház alkalmazottja, a feletteseinek és azok hozzátartozóinak a megzsarolásával és megfélemlítésével érte el, hogy ne kelljen bejárnia a munkahelyére - közölte a dél-olaszországi Catanzaro város ügyészsége, amely vádat emelt ellene. Hivatali visszaélésért és csalásért feljelentették a kórház igazgatóját és hét másik alkalmazottját is.

A munkakerülőt 2005-ben vették fel a kórházhoz, ahol a tűzvédelmi osztály munkatársaként kapott fizetést másfél évtizeden keresztül. A zsarolással és a fenyegetéssel elérte, hogy soha ne induljon ellene fegyelmi eljárás az igazolatlan távollét miatt.

A kalábriai Catanzaróban pár napja zárult le egy másik per egy kórház 57 alkalmazottja ellen, akikről a térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderült, hogy vagy be sem mentek a munkahelyükre, vagy pedig a bejelentkezés után elhagyták az irodájukat, hogy elintézzék a nagybevásárlást a szupermarketben vagy videopókert játsszanak a közeli bárokban. A vádlottak közül 15-öt, köztük vezető beosztásúakat, felfüggesztettek állásában.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. április 21. 13:58
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Átveszik a magyar családtámogatási rendszert a görögök – erről írt az EUobserver.
Ukrajna nem nyerheti meg a háborút. Erről egy nyugalmazott német tábornok beszélt egy interjúban.
Elismerte a korábbi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt menekült külföld...
Újabb botrányos hangfelvétel szivárgott ki a Tisza pártból, melyből kiderült, hogy Tarr Zoltán már korábban is el ak...
Magyarország már több mint egymillió migránst tartóztatott fel a déli határon, ennek ellenére Brüsszel továbbra sem ...