11 éves kislány csontjait törte az utcán egy kutya, gazdája után nyomoznak

Komoly testi és lelki sérüléseket is szerzett a gyerek.

Egy 11 éves kislány éppen iskolába tartott, amikor egy kutya rátámadt a nyílt utcán Londonban még szeptember végén – írta a The Sun.

Az állat többször is megharapta a kezén és a karján a gyereket, végül egy arra járó taxisofőr lépett közbe és mentette meg a kislányt.

Ezt követően kórházba szállították, ahol megállapították, hogy súlyos sérüléseket – köztük csonttörést – szenvedett, így napokig bent is kellett tartani. Ha pedig a testi sebesülés nem lenne elég, nagyon komoly traumát okozott neki az eset.


A négylábú gazdája nem várta meg, míg kiérkeznek a rendőrök, így még keresik őt. Ezért hozták nyilvánosságra egy térfigyelő kamera felvételét, amin a férfi látható nem sokkal a támadás után, amint két kutyával az oldalán ballag.

Gyorsan be kell azonosítanunk a kutyák gazdáit, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy ez megismétlődhessen – mondta nyomozást vezető Luke Hampton felügyelő.

2022. december 05. 11:08
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
A biztos egzisztenciát cserélte fel a politikai küzdelemre: szerinte nincs nemesebb feladat annál, amit most végez.
Majdnem halálra rázta két hetes kislányát, ezzel pedig egész életére megnyomorította gyermekét egy nő Szombathelyen....